A XVI. századi erdélyi vallásszabadság mítosz vagy valóság? A reformáció évfordulójának alkalmából, erről kérdeztük Dr. Buzogány Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzorát.
Szerkesztő: Biró István
A XVI. századi erdélyi vallásszabadság mítosz vagy valóság? A reformáció évfordulójának alkalmából, erről kérdeztük Dr. Buzogány Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzorát.
Szerkesztő: Biró István
Guráth Béla főszerkesztésében A kolozsvári vívás képes története 1818- 2018 című magyar és román nyelvű köteteket bemutatták október 27-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában. A beszélgetést Uray Zoltán moderálta, valamint felszólalt Ghilezan Nicolae, Killyéni András és Habala Péter.
Killyéni Andrással a vívás történetéről és a könyv szerkezetéről telefonon keresztül Bálint Enikő beszélgetett.
Nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt az október 6 és 7-én tartott, a „keresztény család védelmének” céljából kiírt romániai referendum. Ennek kapcsán Somogyi Botond az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó Üzenet folyóirat főszerkesztője, beszélgetett Ft. Kató Béla püspökkel. A következőkben ezt a beszélgetést hallgathatják meg.
szerkesztő: Szegedi Csaba
2018. október 21-én hálaadó istentiszteletet tartottak a Kolozsvári, Törökvágási Református templom 10 éves évfordulójának, valamint a gyülekezeti ház felszentelése alkalmából. Kollégánk Szecsődi Árpád az eseménnyel kapcsolatosan Bibza Gábor esperest, a Kolozsvári Törökvágási Református Egyházközség lelkipásztorát kérdezte.
riporter: Szecsődi Árpád
fotó: Kiss Gábor
Bemutatták a Tóközi Református Gyülekezet és a Koinónia Kiadó szervezésében Glenn S. Sunshine művét A reformáció fotelteológusoknak Telegdi-Csetri Áron fordításában az alsóvárosi református templomban. A könyv fordítójával, Telegdi- Csetri Áronnal Bálint Enikő beszélgetett.
Megrendezték a 11-ik évadnyitó Jelesnaptár hagyományőrző gyermekprogramot a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Both Zsuzsa néprajzkutató, kézműves és Szabó Kinga játszóházvezető a szürethez fűződő szokásokkal és hagyományokkal ismertette meg a résztvevőket. Szabó Kinga játszóházvezető mesélt előzetesen az eseményről.
riporter: Bálint Enikő
Hazai szinten végső ítélet születik október 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely
Mikó Kollégium ügyében. Miután a restitúciós bizottság elutasította a visszaszolgáltatási
kérést, majd a Brassói Ítélőtábla első fokon az egyházkerület érveinek meghallgatása
nélkül döntött, végső lépésként a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék tárgyalja az ügyet. A
vita alapját képező eredeti dokumentumokat, bizonyítékokat, a legfőbb érveket hétfőn,
október 22-én sajtótájékoztatón ismertette dr. Veress Emőd jogász, egyetemi tanár Kató
Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Ballai Zoltán gazdasági
előadótanácsos jelenlétében. A következő percekben dr. Veress Emőd jogász érvelését hallhatják!
Riporter: Kiss Gábor
szerkesztő:Szegedi Csaba
Fotó: Kiss Gábor
Felcsendült a Magyar Himnusz az 1956-os forradalom 62-ik évfordulója alkalmából október 23-án a Kolozsvári Magyar Operában. A hősökre ökumenikus ünnepi istentisztelettel, irodalmi összeállítással és fáklyás felvonulással emlékeztek az RMDSZ Kolozsvári Szervezete, Kolozsvár Társaság és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa szervezésében a város lakói. Az elkövetkezőkben egy összeállítást hallhatnak az 1956-os forradalom 62-ik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésről.
Riporter: Bálint Enikő
A kolozsvári 1956-os eseményekről kérdezte Dávid Gyula irodalomtörténészt, egykori 56-os elítéltet, kollégánk Szecsődi Árpád.
Fejedelmek gyógyítói, gyógyszerek és gyógyítás az erdélyi fejedelmek udvarában a 17. század első felében címmel mutatták be Kovács András, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézet igazgatójának könyvét október 17-én, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén.
A szerző művét a rendezvény házigazdája, Sipos Gábor, az EME elnöke, valamint Gaal György művelődéstörténész méltatta. A rendezvényt követően, Gaal Györggyel Bálint Enikő beszélgetett.
A riporter Bálint Enikő.