Agnus Rádió

Credo 2024-10-26

Áhítat – A Máté evangéliuma 28 fejezetéből 1-10 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Molnár Ferenc, a magyarországi Gesztelyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Meghalt, miért böjtöljek? című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-10-25

Áhítat – A Máté evangéliuma 27 fejezetéből 62-66 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Molnár Ferenc, a magyarországi Gesztelyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Meghalt, miért böjtöljek? című része első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Visszhang Kórus

A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karának kórusa sok éve jött létre, és azóta igencsak sok élményben volt részük. A neve Visszhang kórus és a következőkben Molnár Botond karnaggyal beszélgetünk a kórus múltjáról, jelenéről és az október 12-én megrendezett Kórusok Éjszakájáról is szó esik.

Riporter: Albert Mária

Please follow and like us:

Credo 2024-10-24

Áhítat – A Máté evangéliuma 27 fejezetéből 57-61 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Molnár Ferenc, a magyarországi Gesztelyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Igazságodat Ujjongva Hirdeti Nyelvem című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Puccini sorozat 10. rész – Angelica nővér

A mai Zenélő köntös a Puccini sorozat 10-ik részében a csak női hangokra Angelica nővért mutatja be. A műben néha alig érzékelhetően, máskor megtisztítóan gyötrelmes jajveszékeléssel maga a lélek szólítja meg közvetlenül a lelkünket. Talán ezért is tartotta a Triptichon operái közül a középsőt a legtöbbre a szerző.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-10-23

Áhítat – A Példabeszédek 15 fejezetének a 17 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Szeretet, az új dimenzió című könyvből a Titkok peremén című fejezetből az utolsó rész következik, melynek címe A Végső Misztérium. Felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Forradalmi emlékhelyek nyomában Farkas Györggyel

Október 22-én a kolozsvári ’56-os emlékhelyekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők egy vezetett városi sétán. Az résztvevőket Farkas György nyugalmazott vegyészmérnök, egyetemi tanár vezette, aki az 1956-os forradalmat diákként élte meg. A csoport a Sétatéri 1956-os emlékműtől indulva bejárta a jelentősebb kolozsvári 1956-os emlékhelyeket. Mindezek előtt a tanár úr rádiónkkal is megosztotta a forradalomhoz kötődő emlékeit, gondolatait, a beszélgetést pedig Dsida Jenő versének egy részletével zártuk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Credo 2024-10-23

Áhítat – A Máté evangéliuma 27 fejezetéből 45-56 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Molnár Ferenc, a magyarországi Gesztelyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Te vagy az az ember! – Gád és Nátán próféta üzente című könyvből Igazságodat Ujjongva Hirdeti Nyelvem című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.