Agnus Rádió

Keresztény Élet 2024-02-27

Áhítat- 4 Zoltár 8-9 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Teológia a tudományért és a társadalomért című nemzetközi konferenciára került sor januárban, a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti karon. Mai műsorunkban az ott elhangzott előadások közül a Protestáns Teológiai Intézet főkönyvtárosának Kurta Józsefnek A társadalmi (történelmi) változások hatása a református liturgiára a 20. századi Erdélyben című előadását követhetik figyelemmel.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 202-02-21

Áhítat – János evangéliuma 11,45-57 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Benke András, a Szendrődi református egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Orvosság a fáradtságra című könyvből Gondoktól Aggodalmaskodástól Fáradtan című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-02-20

Áhítat – János evangéliuma 11,33-34 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Benke András, a Szendrődi református egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Teológia a tudományért és a társadalomért című nemzetközi konferenciára került sor januárban, a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti karon. Mai műsorunkban az ott elhangzott Lengyelné dr. Püsök Sarolta, egyetemi docens Vallástanítás a változások korában című előadását követhetik figyelemmel.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

keresztény Élet 2024-02-19

Áhítat – János evangéliuma 11,1-16 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Benke András, a Szendrődi református egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztény híreink Szecsődi Árpád tolmácsolásában.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből Egy átok zsoltár üzenete című részt felolvasta Nagy Márta, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-02-14

Áhítat – A János evangéliuma 5 fejezetéből a 1-9-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Orvosság a fáradtságra című könyvből, Megfáradva a Keserűségtől Haragtól című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-02-13

Áhítat – Timóteushoz írt második levél 4 fejezetéből a 6-8-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Mai műsoruk vendége a kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztora, Gede Csongor, akivel a böjtről fogunk beszélni, hogy vajon a reformátusok számára mit is jelenthet a böjt, mi hogyan élhetjük meg keresztényként a böjti időszakot.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-02-12

Áhítat – Ézsaiás próféta könyve 30 fejezetéből a 18 vers alapján szól hozzánk Isten üzenete Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből a Képmutatás nélkül című részt felolvasta Nagy Márta, rádiónk önkéntes munkatársa.

SZerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-02-07

Áhítat – 119 Zsoltár 105 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Adorjáni László a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Orvosság a fáradtságra című könyvből, Az Elégtelenségérzés okozta fáradtság című részt felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 20240-02-06

Áhítat – 1 Korinthus 1,18-19 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Adorjáni László a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Teológia a tudományért és a társadalomért című nemzetközi konferenciára került sor január 18-án, a BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti karon mai műsorunkban az ott elhangzott Lészai Lehel egyetemi előadótanár: “Jézus hívása egykor és ma ” című előadását követhetik figyelemmel.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-02-05

Áhítat: Máté evangéliuma 4 fejezetéből a 1- 4 terjedő igeversek alapján szólt hozzánk Isten üzenete Gede Csongor, a Kolozsvári Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyen híreink Ferencz Amália tolmácsolásában.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből: Töviseinkről nagy örömest című részt felolvasta Nagy Márta, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.