Agnus Rádió

Aktuális – 10 koncert, erdélyi és külföldi meghívottak a Nyári hangversenysorozat keretében Kolozsváron

A hagyományt követve orgona kíséretben sokféle hangszer szólal meg a Nyári hangversenysorozat keretében a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközségben minden szerdán 19 órától. Az első koncertre megnyitják a Farkas utcai templom ajtóit június 28-án 19 órától. A belépés ingyenes, viszont a közönségtől elfogadnak a szervezők adományokat, amelyeket a koncertsorozat szervezésére és az orgona karbantartására fordítanak. Az előadó művészekről, meghívottakról és a hangversenysorozat különlegességeiről kérdeztük Müller Márta szervezőt.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Idén is várja az érdeklődőket a Kalotaszegi Magyar Napok

Immár ötödik alkalommal várják Bánffyhunyadra a látogatókat a Kalotaszegi Magyar Napok szervezői. Július 15-16-án az ideérkezők bármely korosztályból megtalálják a nekik való programot, hiszen könyvbemutatók, néptánc-előadások, koncertek és gyermekprogramok is szerepelnek a kínálatban, nem beszélve a vasárnapi népviseleti mustráról. A rendezvényről annak főszervezőjével, Búzás-Fekete Máriával beszélgettünk.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Aktuális – Bánffy Miklós Gyalogos Emlék- és Teljesítménytúrák IV. kiírása

Az Erdélyi Kárpát Egyesület-Kolozsvár 1891 újabb emlék- és teljesítménytúrájának névadója a kolozsvári születésű író, politikus, Bánffy Miklós. A bonchidai kastély, valamint a kolozsvári Tholdalagi-Korda-palota utolsó tulajodonosának ősei már a tizenötödik századtól jelen vannak Bánffyhunyadon és környékén. Az idei Bánffy Miklós Gyalogos Emlék- és Teljesítménytúrák IV. kiírásán mi is részt vettünk a 22 kilométeres gyalogos változaton, amely az alábbi útvonalon vezetett: Havasrekettye – Fehér-kövek – Vlegyásza menedékház – Havasrogoz, mamutfenyő – Székelyjó. A továbbiakban az erről készített összeállításunkat hallhatják.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Lőrincz Ferenc, EKE-Kolozsvár 1891 Facebook oldala

Please follow and like us:

Aktuális – A BBTE több mint 29000 helyet hirdet meg alap- és mesteri képzésen

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem a 2023–2024-es tanévre 5.298 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett 10.892 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére, ugyanakkor alapképzésen 2.980 hely a távoktatásra és csökkentett látogatású oktatásra jelentkezők számára. A jelentkezők alapképzésen 252 program, valamint 236 mesteri program közül választhatnak, emellett 32 doktori területen folytathatják kutatásaikat. A 2023–2024-es tanév újításokat hoz a BBTE oktatási kínálatában, ugyanis új szakok indulnak alapképzésen és mesterképzésen egyaránt.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Aktuális – Kapunyitási pánik! – Nem minden kezdet nehéz

Minden kezdet nehéz, legalábbis addig, amíg bele nem vágunk. -állítja Vitus-Bulbuk Emese pszichológus. Félelem leküzdése, önbecsülés, önértékelés, komfort zónából való kimozdulás témakörét járta körbe interaktív előadásában Kapunyitási pánik! – Nem minden kezdet nehéz címmel a Magyar Ifjúsági Központ szervezésében. A továbbiakban a pszichológussal, Vitus-Bulbuk Emesével, a döntéshelyzetekről, döntésképtelenségről és a krízishelyzetekről beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Magasságok és mélységek – az Erőss Zsolt film TIFF-en

A 22. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon idén is rengeteg vetítés, közönségtalálkozó és sok egyéb program vár a látogatókra. A rendezvény hagyományosan a tíznapos sorozat szerdai napján tartja a magyar napot, amelyen idén a Magasságok és mélységek című filmet is láthatta a közönség. A film a tragikus körülmények közt elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt özvegyét állítja középpontba. A vetítés után a nézők közönségtalálkozón is részt vehettek Csoma Sándor rendezővel, és Pál Emőkével, a film főszereplőjével.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Aktuális – Lelkipásztori elhívás

Simon János a középiskolai évei után a környezete meglepetésére beiratkozott a Kolozsvári Protestáns Teológiára és a matek-informatika szakra is. Érezte a lelkipásztori elhívást és elindult ezen az úton. A továbbiakban Kolozsvár-Bulgáriatelepi Református Egyházközség parókus lelkipásztorával, Simon Jánossal, beszélgetünk lelkipásztori útjának kezdeteiről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.