Agnus Rádió

Hobbimesék – Az akvarisztika szépségei és kihívásai

Hobbimesék című rovatunk mai meghívottja Székely Balázs, marketing szövegíró, aki az akvarisztikáról fog mesélni nekünk, ami már gyerekkora óta az egyik kedvenc hobbija. Az akvarisztika szépségei mellett, pedig az ezzel járó felelősségre, nehézségekre is felhívja figyelmünket.

Szerkesztő: Deák Anita
Fotó: Székely Balázs

Please follow and like us:

Credo 2022-12-02

Áhítat – 1 Mózes 34. fejezetéből, az 1-5-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Fazakas Csaba a Kerekdombi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvesház kiadásában megjelent dr. Tatai István: Szentnek nevezik, avagy advent meccshangulatban. Bátorító üzenetek az Úr érkezéséről című könyvéből az Advent és jobb önvizsgálata című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Új templomot épített a bátonyi református gyülekezet

A Bálványosváraljai Református Egyházközség szórványban élő 24 lelkes bátonyi gyülekezet házaknál gyűlt össze istentiszteletet tartani, imádkozni. Az egyik gyülekezeti tag, néhai Márton Dénes saját telkét ajánlotta fel a templom építésére. A magyar kormány az Erdélyi Református Egyházkerület közreműködésével nyújtott támogatása mellett a helyi önkormányzat és a dési egyházmegye is hozzájárult a templom felépítéséhez. Orbán Csabát, a Bálványosváraljai Református Egyházközség parókus lelkipásztorát kérdeztük a templom építéséről és a gyülekezetről.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor – református.ro

Please follow and like us:

Credo 2022-12-01

Áhítat – 1 Mózes 32. fejezetéből, a 23-31-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Fazakas Csaba a Kerekdombi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvesház kiadásában megjelent dr. Tatai István: Szentnek nevezik, avagy advent meccshangulatban. Bátorító üzenetek az Úr érkezéséről című könyvéből az Advent és jobb önvizsgálata című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.