Agnus Rádió

Aktuális – Túrázz ősszel is az EKE-vel

Őszi sétákkal, gyaloglással, társasággal, tiszta levegővel és csodás tájak bebarangolásával várja az EKE, azaz az Erdélyi Kárpát Egyesület a túrázókat. A túrákról kérdeztük az EKE irodavezetőjét, Kismihály Boglárkát.

Riporter: Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Egymillió csillag a nélkülözőkért szolidaritási akció a Caritas szervezésében

Két év után ismét felragyognak az együttérzés lángjai, és újra kivonul a terekre a Caritas Egymillió csillag a nélkülözőkért szolidaritási akciója. Október 14-én pénteken 18 órától több erdélyi városban mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret, emellett pedig a nélkülöző gyermekek, fogyatékkal élő fiatalok és időskorú betegek számára szerveznek gyűjtést. A részletekről Molnár Józsefet, a Gyulafehérvári Caritas közkapcsolati felelősét kérdeztük.

Riporter: Bíró Hunor

Please follow and like us:

Aktuális – Megújult a beresztelki református templom

Hálát adtak ünnepi istentisztelet keretében a több éves munka sikeréért, Isten áldásáért a felújított beresztelki református templomban. A templom restaurálási folyamatairól, a történetéről és a beresztelki gyülekezetről kérdeztük Szép Eduárdot, a Beresztelki Református Egyházközség parókus lelkipásztorát.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Farkas Szilárd, református.ro

Please follow and like us:

Aktuális – Mentálhigiéné világnap

Kolozsváron a Szabók bástyája épületében kiállítás nyílt október 10-én, a mentálhigiéné világnapja alkalmából, az Estuár alapítvány szervezésében, amely mentális problémákkal küzdő személyeken segít. Az eseményről munkatársunk Szecsődi Árpád az Estuár alapítvány egyik kliensét, valamint az alapítvány vezetőjét Finta Orsolyát kérdezte.

Please follow and like us:

Aktuális – Janovics Jenő emlékkonferencia

A 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretében Janovics Jenő tiszteletére emlékkonferenciát szerveztek múlt hétvégén. Újra előkerült, reskonstruált filmeket nézhetett meg a közönség, előadások és panelbeszélgetések tették emlékezétessé a konferenciát. A továbbiakban Zágoni Bálintot, a Filmtettfeszt fesztivál igazgatóját hallhatják Janovics Jenő filmjeinek útjáról, történetéről.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Filmtettfeszt Facebook oldala

Please follow and like us:

Aktuális – Az aradi vértanúkra emlékezve

1849. október 6-án kivégezték Batthyány Lajost, az első magyar kormány független miniszterelnökét Budapesten és a 13 honvédtisztet Aradon. Ez a nap nemzeti gyásznap lett. Ennek apropóján beszélgetünk Hover Zsolt, íróval, újságíróval és református lelkipásztorral.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.