Agnus Rádió

Aktuális – KMN: Bálint Tibor – történetek tőle, róla

Bálint Tibor Kolozsváron született, lumpenproletár környezetben eszmélkedett, öntudatra ébredése azonban már a kolozsvári Református Kollégiumban következett be, ahova, mint tehetséges, tanulásra kilátástalan körülmények között élő munkásgyerek került. A megaláztatásokban gazdag gyermekkori élmények nem zárultak le a kollégiumban; íróvá érése, illetve újságíróskodása előtt és alatt különböző területeken újabb élettapasztalatra tehetett szert.
Az író júniusban töltötte volna 90. születésnapját. A Kolozsvári Magyar Napok keretén belül megszervezett eseményen emlékezett meg róla felesége, Bálintné Kovács Júlia, illetve barátai, ismerősei.
Előbb Demeter Zsuzsával, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk az íróról szakmai szempontból megközelítve személyiségét, majd beszélgetésünk második felében felesége, Bálintné Kovács Júlia szólalt meg, mondott el néhány gondolatot.

Riporter és szerkesztő: Lukács Orsolya Izabella
Fotó: Makkai Zsófia, KMN

Please follow and like us:

Aktuális – KMN: Alföldi László: Kolozsvártól Bukarestig – könyvbemutató

Alföldi László volt kolozsvári főkonzul közel 30 évig megszakítás nélkül dolgozott a Külügyminisztérium diplomatájaként román területen. Húsz évet töltött külszolgálatban Kolozsváron és Bukarestben, illetve a román terület referenseként. Könyve rendhagyó visszaemlékezés, amelyben eddig nem publikált politikai és „kémügyek” is szerepelnek, és természetesen mindazok a magyar politikusok, közéleti emberek, akikkel a szerző ebben az időszakban találkozott, hivatalos romániai programjaikon részt vett.

A Kolozsvári Magyar Napok keretén belül megszervezett könyvbemutatóján beszélgettünk a szerzővel alkotói folyamatáról és a könyvéhez fűződő érdekes történetekről.

Riporter és szerkesztő: Lukács Orsolya Izabella
Fotó: Makkai Zsófia, KMN

Please follow and like us:

Aktuális – KMN: kiállítás és emlékműsor Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulóján

A 100 éve született Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész klarinéttanárként kezdte pályáját a kolozsvári Zenelíceumban. 40 évesen feleségül vette Jakab Ilona festőművésznőt, akinek ösztönzésére kezdett el festeni.
1990-ben elhunyt a felesége, akit 1993-ban követ. Halála előtt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre (EMKE) hagyatékozta műteremlakását, minden abban található vagyonával együtt, azzal a feltétellel, hogy az ernyőszervezet emlékházat létesítsen és széles körben megismertesse munkásságát.
Az intézmény Györkös 100 elnevezéssel emlékévet szervezett a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy partnerségével, amelynek során kiállítás- és rendezvénysorozattal tiszteleg emléke előtt.
A kiállítás és rendezvénysorozat Kolozsvári Magyar Napok keretén belül folytatódott, az alkotóról és alkotásairól Kós Katalinnal, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetőjével, illetve Szebeni Zsuzsannával, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetőjével beszélgettünk.

Riporter és szerkesztő: Lukács Orsolya Izabella
Fotó: Deák Anita, KMN

Please follow and like us:

Aktuális – Itt leszünk! Elkezdődtek a 13. Kolozsvári Magyar Napok

Elstartolt a 13. Kolozsvári Magyar Napok a kincses városban. A vallási turizmus lehetőségei és elvei címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében augusztus 15-én. A beszélgetés egyik résztvevőjét, Szontágh Szabolcst, a Nemzeti Vallásturizmus Tanácsának főtitkárát, református lelkipásztort kérdeztük a vallási turizmus lehetőségeiről és Istennel való találkozási pontokról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – „Légy résen!” cserkésztábor Magyarköblösön

Cserkésztábort szerveztek augusztus 8-12. között Magyarköblösön. Kicsik, nagyok és táborszervezők az erdő szélén, a falu határán esténként tábortűz mellett tanultak egymástól cserkész fortélyokat. A továbbiak erről kérdeztük a táborszervezőt, Zágoni Tamást, és a résztvevőket, Szakács Zsófiát és Lázár Tamást.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Kezdődnek a 13. Kolozsvári Magyar Napok

Hamarosan kezdődnek a 13. Kolozsvári Magyar Napok. A kincses város egy teljes héten keresztül különböző programok sokszínűségével várja az érdeklődőket augusztus 13-21. között. A teljes programkínálat elérhető már a www.magyarnapok.ro oldalon, letölthető a műsorfüzet és nyomtatott formában is megtalálható főbb programhelyszíneken és az Infóstandoknál. A programokról, zenei előadókról és új helyszínekről a programigazgatóval, Szabó Lillával beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Magyarország kolozsvári főkonzulja Grezsa Csaba

Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja sajtóreggeli keretében köszöntötte a magyar médiumok képviselőit a főkonzulátus rendezvénytermében. A főkonzul úr szolgálata kezdetén beszámolt a közelgő 13. Kolozsvári Magyar Napok programjairól is, amelyeknek a Főkonzulátus udvara ad helyszínt. A szolgálatáról és a Kolozsvári Magyar Napok programpontjairól kérdeztük.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár

Please follow and like us:

Aktuális – Várfesztivál Nagyajtán

Első alkalommal szerveznek Várfesztivált augusztus 12-14. között Nagyajtán. Barothi Brigitta szervezővel beszélgetünk a programokról.

Riporter: Bíró Hunor

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.