Agnus Rádió

Aktuális – Tisztújító lelkészértekezlet Szovátán

Tisztújító lelkészértekezletet tartott az Erdélyi Református Lelkészértekezleti Szövetség Szovátán. A 2012-ben megválasztott elnökség (Beke Boróka elnök, Márton János alelnök és Bereczki-Orbán Zsolt titkár) kilenc évi szolgálat után adta át a stafétát. A következő négy évre elnöknek Bardócz Csaba bikafalvi, alelnöknek Pap Ákos magyarvalkói, titkárnak pedig Nagy Gábor gógánváraljai lelkipásztort választotta a közösség. Megválasztásukat követően Bardócz Csabával és Pap Ákossal Berekméri Gabriella, a református.ro munkatársa beszélget.

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Berekméri Gabriella, református.ro

Please follow and like us:

Aktuális – Örökség festménykiállítás

Megnyílt Simion Hegyi Margit kolozsvári festőművész Örökség című festménykiállítása a Reményik Sándor Galériában, a tárlat október 22-ig tekinthető meg. A következő percekben alkotási folyamatról és inspirációról beszélgetünk Simion Hegyi Margit festőművésszel.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: evangélikus.ro

Please follow and like us:

Aktuális – Megnyitotta kapuit a Babeș–Bolyai Tudományegyetem

Megnyitotta kapuit és tantermeit a Babeș–Bolyai Tudományegyetem. A tanévnyitón ünnepi előadást tartott dr. Kádár Magor egyetemi docens Az álhírek csodálatos világa címmel, és köszöntőt mondott dr. Soós Anna egyetemi docencs, rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetője, valamint Struber Henrik Iliász diák-alprefektus. A továbbiakban dr. Soós Annával beszélgetünk az évnyitóról és az idei tanév terveiről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Elkezdődött a Kolozsvári Állami Magyar Színház 229. évada

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a 2021/2022-es évadban személyes találkozásokkal, régebbi és új bemutatókkal, előadásokkal és vendégszereplők meghívásával várja a kincses város nézőit. Egy-egy előadással külföldre és Erdély különböző településeire is terveznek ellátogatni, ha megengedik az idei körülmények. A 2021/2022-es évadról Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezérigazgatójával beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Biró István, KÁMSZ

Please follow and like us:

Látogató – Társfüggőség

Mai rovatunkban egy nehezebben felismerhető függőséggel: a társunkhoz kapcsolódóval foglalkozunk.

Szerkesztő: Janicskó-Mihály Noémi

Please follow and like us:

Zenélő köntös – Intermezzo: Madarász Lóránt

A Zenélő köntös INTERMEZZO című sorozatában a Kolozsvári Magyar Opera művészei a színpad és magánélet mezsgyéjén elevenítik fel emlékeiket és szövik álmaikat minden hónap első és utolsó vasárnapján. Meghívásuk azt a sorrendet követi, ahogyan az intézménybe felvételt nyertek. A mai műsor vendége Madarász Lóránt.

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Fülbejó – Póka Egonra emlékezünk

Mai műsorunkban a nemrégiben elhunyt Póka Egonra emlékezünk. A Hobo Blues Band és P.Mobil egykori basszusgitárosa dalszerzőként is maradandót alkotott, továbbá az ő nevéhez fűződik a Kőbányai Zenei Stúdió megalapítása. Emléke legyen áldott!

Szerkesztő: Bíró Hunor

Please follow and like us:

Aktuális – Újraszentelik az evangélikus templomot

Hálaadó istentisztelet keretében újraszentelik a kolozsvári evangélikus műemlék templomot és a püspöki székházat szeptember 24-én. A templom történetéről és a hálaadó istentiszteletről kérdeztük a Kolozsvári Evangélikus Egyházmegye esperesét, főtanácsosát, Fehér Attilát.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor

Please follow and like us:

Aktuális – VII. Legszebb Erdélyi Magyar Dal

Az EMKE Ifjúsági Szervezete idén is meghirdette a Legszebb Erdélyi Magyar Dal nevű könnyűzenei pályázatot. Az immár hetedik alkalommal megszervezett pályázat nevezési határideje október 24-e, a programot lezáró gálaestre pedig november 6-án kerül sor. A továbbiakban a pályázattal kapcsolatos részleteket és hasznos információkat oszt meg velünk Tamás Csilla, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezetének (EMKISZ) elnöke.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.