Agnus Rádió

Szól a Szkriptúra – Kerékgyártó Imola 2. rész

Hallgatóink megszokhatták már, hogy rovatunkban a vendégeinkkel való ismerkedés, valamint a Bibliafelolvasó maraton emlékeinek felidézése és az igeolvasás mellett gyakorta igemagyarázatra is sor kerül.

Ma (ismét) Kerékgyártó Imola, a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkészének szolgálata által hallhatjuk-érthetjük, illetve értelmezhetjük a Bibliai üzenetet.
A hangfelvétel második részét sugározzuk.

Házigazda: Ferencz Amália

Please follow and like us:

Credo 2018-09-24

Áhítat – Máté evangéliuma 9. fejezetéből a 2. vers alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kondor Antal Enikő A Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a harmadik fejezetből a Tudomány Vallás, Társadalom címmel, a Sákramentumokról a keresztség lényege című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2018-09-22

Áhítat- Kolossébeliekhez írt levél 3. részének, 12-15 terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a harmadik fejezetből a Kizárja-e egymást a Tudomány és a Hit című rész harmadik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Credo 2018-09-21

Áhítat – Kolossébeliekhez írt levél 3 részének 1-3 terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből a harmadik fejezetből, A Tudomány és a Hit című rész második részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Aktuális – Klein Andrei: Izraeli emlékek

Mentünk haza, jöttünk haza. – nagyjából erről szólt a Klein család élete néhány évig, miután az 1970 és 1991 közötti izraeli tartózkodásuk után ismét hazafele, Kolozsvár fele kezdtek kacsintgatni.
A Kolozsvár Társaság Fotó és Film Kolozsváron című sorozatának meghívottja Klein András zsidó származású fotóművész volt, akivel szeptember 18-án, Katona Zs. József beszélgetett izgalmas izraeli élményeiről, Szabó Dénesről, a fotózásról, illetve különleges gyűjteményeiről. Mindez a fotóművész több mint négyszáz darab saját készítésű fotója kíséretében. Azt is megtudtuk,
hogy milyen kapcsolat volt az erdélyi borszéki ásványvíz és Izrael között.

Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna

Please follow and like us:

Credo 2018-09-20

Áhítat – Kolossébeliekhez írt levél 1,9-10 terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből a harmadik fejezet következi, Tudomány Vallás, Társadalom címmel. Ebből a Tudomány és a Hit című rész első részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Aktuális – Testvérgyülekezeti találkozó Kispetriben

Testvérgyülekezeti találkozóra került sor Erdélyben, a Kolozsvári Tóközi gyülekezetben valamint a Kispetri Református templomban, ahová a Munkácsi Református Egyházközség gyülekezeti tagjai látogattak el. Kollégánk Szecsődi Árpád az eseményről Gulácsy Dánielt, a Kárpátaljai Munkácsi Református Egyházközség lelkipásztorát kérdezte.

Please follow and like us:

Aktuális – Csendesnap a Bulgária-telepen

Krisztusban Szabadon – címmel tartottak csendesnapot a Bulgária-telepi Református Egyházközségben szeptember 15-én. Az eseményről a gyülekezet főgondnokát Vajda Csabát kollégánk Szecsődi Árpád kérdezte.

Please follow and like us:

Credo 2018-09-19

Áhítat – Lukács 10,3 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente, a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből a második fejezet következik Test Lélek Család címmel. Ebből az Eutanázia kérdés című rész negyedik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2018-09-18

Áhítat – Lukács 16,19-26 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Nagy Kálmán a Magyarországi Kunhegyesi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül

Testvér gyülekezeti találkozóra került sor szeptember 14-e és 16-a között Kolozsváron. Előbb a Kolozsvári Tóközi Református gyülekezetben, majd a Kispetri Református Templomban találkoztak a Tóközi, a Kispetri és a Munkácsi Református Egyházközség gyülekezeti tagjai. Az eseményről Gulácsy Dániellel, a Kárpátaljai Munkácsi Református Egyházközség lelkipásztorával Szecsődi Árpád beszélgetett a jelenlegi Kárpátaljai helyzetről, nyelvtörvényéről és a gyülekezeti életről.

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.