Agnus Rádió

Credo 2023-11-23

Áhítat- Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 3, 5-11 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten Petróczi Szabolcs, a Magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Elbizonytalanodás idején című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Nemzeti iskolák – Befejező rész

Végéhez ért az Iskolák a zenetörténetben sorozat záró fejezete. A nemzeti kultúrák karakteres egyéni színei megmutatták, hogy az egység korántsem a lélekölő egyformasággal azonos! Ami azonos: az akusztikai törvényeknek alávetett kollektív zenei tudattalan, és az Egók múlandósága fölött lelkünkben tündöklő Soli Deo Gloria!

Szerkesztő: Nagy Ibolya

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2023-11-22

Áhítat – Márk evangéliuma 1 fejezetének a 32-39-terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Karsay Eszter: És velem ki törődik? című könyvből, Törődik velünk Isten című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Az erdélyi városok jövője – Urbanisztikai konferencia

Múlt hétvégén Az erdélyi városok jövője címmel urbanisztikai konferenciát szerveztek a Matthias Corvinus Collegium kolozsvári székhelyén, a Belvedere hotelben. A konferencia első napján Dr. Robin Mazumder és Dr. Calum T. M. Nicholson előadásai után két rendkívül érdekes panelbeszélgetésen vehettek részt a látogatók. A két panel egy-egy résztvevőjével beszélgettünk angol nyelven. Interjúalanyaink magyar hangja Bálint Enikő.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

Credo 2023-11-22

Áhítat- Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele 3,1-4 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten
Petróczi Szabolcs a Magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Higgyük Isten megadja amiért imádkozunk című rész harmadik részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2023-11-21

Áhítat – Ézsaiás próféta könyve 57 fejezetének a 15-19-terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Mai műsorunkban a 2024-es Erdélyi Református Kalendáriumot és az Üzenetet, az Erdélyi Református Egyházkerület Gyülekezeti Lapját bemutatja Somogyi Botond, az Erdélyi Református Kalendárium felelős szerkesztője és az Üzenet főszerkesztője.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2023-11-21

Áhítat- Dániel könyve 3 fejezetének az 1-25 terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten igéje
Petróczi Szabolcs a Magyarországi Bagaméri Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Imádkozzatok és buzgón kérjetek – Bibliai tanítások az imádság erejéről című könyvből Higgyük Isten megadja amiért imádkozunk című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2023-11-20

Áhítat – Ézsaiás próféta könyve 50 fejezetének a 4-7-terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Keresztyen hírek a nagyvilágból és itthonról Ferencz Amália tolmácsolásában.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből: Azt tanácsolom neked című részt felolvasta Nagy Márta, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Az erdélyi városok jövője – Urbanisztikai konferencia

Múlt hétvégén Az erdélyi városok jövője címmel urbanisztikai konferenciát szerveztek a Matthias Corvinus Collegium kolozsvári székhelyén, a Belvedere hotelben. A konferencia első napján Dr. Robin Mazumder és Dr. Calum T. M. Nicholson előadásai után két rendkívül érdekes panelbeszélgetésen vehettek részt a látogatók. Az első panel témája a fenntartható és inkluzív várostervezés volt. A beszélgetés moderátorával, Dr. Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, néprajzkutatóval készült interjúnkat hallhatják mai adásunkban.

Riporter: Mihálykó Tihamér

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.