Agnus Rádió

Keresztény Élet 2024-05-20

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 2 fejezetéből a 6-11 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az evangéliumi kiadó munkatársának Bababos Mártonnak Pünkösdi ünnepi gondolatait követhetik figyelemmel

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből Én pedig című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Megérezni, megtapasztalni és átélni a Szentlélek ajándékát

,,A piros betűs ünnepek között sokszor eltörpül a pünkösd fogadása, de minden egyes ilyen ünnepnap egy alkalom arra, hogy megérezzük, megtapasztaljuk és teljes lényünkkel átéljük a Szentlélek kitöltetésének jelenlétét.” — vallja Dr.habil. Püsök Sarolta, a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar szenátora, egyetemi docense. A továbbiakban vele beszélgetünk a pünkösd lényegéről és a Szentlélek ajándékáról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2024-05-20

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 2 fejezetéből a 6-11 terjedő versek alapján szólt Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Kovács Mihály: Ma ha az Ő szavát halljátok című könyvből Egy éjszakai látogatás című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes
munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-05-18

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 2 fejezetéből a 16-18 verse alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Ruth az Úrban hűséges móábita asszony című könyvből Ruth, a kenyérkereső című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2024-05-17

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 2 fejezetéből a 1-4 verse alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Ruth az Úrban hűséges móábita asszony című könyvből Ruth, a kenyérkereső című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Istené a dicsőség a folyamatos bővülésért, szolgálatokért a Diakonia Keresztyén Alapítványnál

Folyamatosan bővülnek a Diakonia Keresztyén Alapítvány szolgálatának a munkapontjai, helyszínei. A Diakonia munkapontokról és a jelenlegi szolgálatokról beszélgetünk Kolumbán Vilmos Józseffel, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesével.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Credo 2024-05-16

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 2 fejezetéből a 1 verse alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin kiadó kiadásában megjelent Sándor Endre: Ruth az Úrban hűséges móábita asszony című könyvből Mindent Isten kezéből fogadni című rész harmadik részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2024-05-15

A János első levele harmadik fejezetéből a 1-12 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Nagy István Zoltán, a Magyarországi Bükkábrányi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Riskóné Fazekas Márta: Tükör által színről színre című könyvből a Bevezető és Tükör által homályosan című rész első részét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – A Budapesti Zeneakadémia új épülete felavatásának évfordulója

A legrangosabb építészeti díjak kitüntetettje a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
közelmúltban megújult épülete. Felavatásának évfordulóján az intézmény és az épület múltjára pillant vissza a mai Zenélő köntös.

Szerkesztő: Nagy Ibolya
Fotó: lfze.hu

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.