Házaló Fazék rovatunk idei első házigazdái a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont munkatársai voltak, akik 2019 lezárásaként gulyást készítettek. Furu István volt a főszakács, aki megosztotta velünk főzési élményeit, Dávid Zoltán a Református Sajtóközpont igazgatója pedig a sajtóközpont munkatársainak tevékenységéről és jövőbeli céljaikról beszélt.

Furu István termelésvezetőként dolgozik az Erdélyi Református Sajtóközpontban. Szabadidejében szeret főzni baráti társaságnak, ha alkalom adódik rá. A kedvenc fogásai közé tartoznak a bográcsosok és a grillezett húsfélék. Előszeretettel készíti el a roston sült édespecsenyét is. Számára a közös főzés örömforrás. Szereti, ha összegyűlnek az emberek, sokat mosolyognak, finomakat esznek, jól érzik magukat, ezáltal pedig új barátságok alakulnak ki. Az a terve, hogy az újévet is csapatösszerázó főzéssel kezdje. Nem szeret sokat mesélni magáról és főzési szokásairól, így Dávid Zoltán vette fel a beszélgetés fonalát, aki elmesélte, hogy a 2019-es év nyugodt volt számukra. Bevallotta, hogy mindig egyszerűbb visszatekinteni, mint előrelátni. Elmondta: összehangoltabban kezdett működni az egész sajtóközpont: több munkatárssal dolgoztak és a felszerelésállomány is bővült, és egyre jobb a kommunikáció is. „Furcsa visszatekinteni, mert 2019 nagyon gyorsan eltelt, annak ellenére, hogy voltak nehézségek is” – jegyezte meg.

Kíváncsiak voltunk rá, milyen látvány fogad, ha belépünk a református nyomdába, de az igazgató elárulta, hogy külsős szemmel nem fogunk az ajtók mögé látni, csak nyomdai gépek tűnhetnek fel. Beszámolt a nyomdában zajló életről, a gépmesterről, a könyvkötészetről és a gépek felelőseiről. Elmesélte, hogy olyan munkatársakkal dolgozik együtt, akikkel már régóta együtt húzzák az igát. Éppen ezért olyan a sajtóközpont munkaközössége, mint egy nagy család.

Megtudtuk, hogy a bográcsozások és az összejövetelek alkalom- és helyzetfüggők. Az évbúcsúztató és újévköszöntő sosem maradhat el. Ezek azok az alkalmak, amikor a munkatársaknak nemcsak a munkába járó énjét ismerhetik meg. Hozzátette: a csapatépítés fontos számára. Elmondta: szívügyének tartja ezt a szolgálatot. Annak idején ígéretet tett Bálint Lajos bácsinak, hogy amit tud, azt kamatoztatni fogja a nyomdában, és az lesz a célja, hogy a volt igazgató, Tonk István halála után az egyházi nyomda megmaradjon, tovább működjön és az emberek ne veszítsék el a munkahelyüket. „Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöksége teljes mértékben támogatja a sajtóközpontot, ami azóta folyamatosan fejlődik” – fogalmazott, amiért nagyon hálás, és reméli, hogy ezáltal is segíteni tudják az egyházkerületet és a kincses várost.

Szeretettel emlékezett vissza a szüleitől tanultakra, akik azt mondták neki, bármit csinál, azt úgy tegye, mintha a sajátja lenne. Így magáénak érzi a sajtóközpontot, hiszen naponta ott dolgozik.

Elsődleges céljai között szerepel, hogy a sajtóközpont munkatársainak megélhetése biztosítva legyen. Azt is szeretné, ha az ott dolgozók nemcsak munkahelynek tekintenék a központot. Vallja, hogy a ember életének nagy részét a munkahelyén tölti, éppen ezért úgy kell dolgoznia, hogy azt megtöltse tartalommal.

Azt is elárulta, hogy a Biblos könyvesbolt felújítását követően különböző szolgáltatásokkal tervezik bővíteni a sajtóközpont kínálatát, amiről még nem nyilatkozhatott. Kiemelte: céljuk, hogy kis lépésekben haladjanak előre a közösség érdekeit szem előtt tartva.

A református sajtóközpont évzáró gulyása

Hozzávalók:

  • 8 fej fehér hagyma
  • 3-4 sárgarépa
  • 2 petrezselyem
  • 1 zeller
  • 1,5 kg sertéscomb
  • 1 kg kicsontolt füstölt csülök
  • 3-4 szelet füstölt szalonna
  • 2-3 kg burgonya
  • forró víz

Elkészítése: a sertéscombot és a csülköt felaprózzuk. Megpirítjuk a füstölt szalonnát és üvegesre pároljuk a zsiradékban a hagymát, majd beletesszük a sárgarépát, petrezselymet és a zellert, végül pedig a sertéscombot és a csülköt. A klasszikus fűszerekkel (só, bors, paprika) megfűszerezzük. Várunk egy keveset, amíg kiengedi a levét, azután pedig felöntjük vízzel. Amikor félig megpuhult, hozzátesszük a felaprózott burgonyát.

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor

Please follow and like us: