Dr. Bajusz István régész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem volt docense Áder János köztársasági elnök által a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a romániai magyar régészet területén végzett kutató-oktatói munkája, valamint aktív kultúra- és tudományszervező tevékenysége…
Posts TaggedBalint Eniko
Aktuális – FelNŐ – napközis tábor lányoknak
Kamaszkorban a lányok felNŐni vágynak már, de belül még gyerekek. Ez a változás néha viharos, néha zavaros, de mindenképpen gyönyörű folyamat. A FelNŐ önismereti tábor augusztus 2-6. között olyan kamaszlányoknak, akik meg szeretnék ismerni önmagukat…
Házaló recept – Hidegen elkészített bodzás sajttorta
Farkas Zsuzsanna újságírónál, a Reformátusok Lapja volt munkatársánál és férjénél Farkas Attila cukrásznál jártunk virtuálisan Budapesten. Megosztották velünk a hidegen elkészített bodzás sajttorta receptjét. Farkas Attila elárulta nekünk, hogy gyerekkorában sokat segített édesanyjának és a…
Házaló recept – Gyimesközéplok ízvilága
Gyimesközéploki származású vendéglátónk, Tankó Emőke, a középiskola befejezése után a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, a Római Katolikus Teológia Karon és a Pszichológia és Neveléstudományok Karon folytatta tovább tanulmányait Kolozsváron. Itt magával ragadták a városban zajló kulturális események….
Aktuális – Magyar állami kitüntetést vett át Egyed Emese és Essig Kacsó Klára
Egyed Emese irodalomtörténész, egyetemi tanár és Essig Kacsó Klára képzőművész, nyugalmazott tanár vette át az Áder János köztársasági elnök által odaítélt állami kitüntetést Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusánák rendezvénytermében június 8-án. A díjazottakat Szabó Attila muzeológus és…
Aktuális – Schéfer Teréz életének darabkái és a kalotaszegi varrotasminták
A 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében mutatták be Újvári Dorottya — Sara J. Meaker közös szerkesztésében Kónya Gyuláné és Schéfer Teréz. Egy magyarvalkói papné élete és varrotasmintái című kötetét a Vallásszbadság Házában. A magyarvalkói papné…
Aktuális – Hálát adtak a marosludasi református óvodáért és bölcsődéért
Hálát adtak az ősszel elkészült magyar óvodáért és bölcsődéért Marosludason az elmúlt héten. Hivatalosan is átadták az új épületet a gyerekek és felnőttek örömére, amelybe negyven óvodás és tíz bölcsődés járhat. Czirmay Csaba Levente parókus…
Aktuális – Visky István: A századik
A 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében, a Vallásszabadság Házában mutatták be a fugyivásárhelyi református lelkipásztornak, újságírónak Visky Istvánnak A századik című művét a Koinónia Könyvkiadó gondozásában. A lelkipásztor műve által szeretné megszólítani azokat az embereket,…
Aktuális – Kolozsváron ülésezett a Zsinati Állandó Tanács
A koronavírusjárvány miatt bevezetett megszorítások miatt először ült össze a Romániai Református Egyház Zsinatát előkészítő Zsinati Állandó Tanács. Az ülésen elhangzott különböző napirendi pontokról beszélgetünk az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, Kató Bélával, valamint a Királyhágómelléki…
Aktuális – Iskola, tanulás és mókázás
Kíváncsian csillogó szemmel és játékosan mosolygós arccal várták a gyermeknapot a Kolozsvári Református Kollégium első osztályos diákjai. Tövis Gábor István, első osztályos tanuló mesél nekünk a számok és a betűk világáról és a gyermekkor vidám…