Házaló Fazék rovatunk legutóbbi házigazdája György Antónia a SteelWoman Fitness Club fitneszedzője volt, akitől ellestük a fasírtgolyók és a paradicsomszószos teljes kiőrlésű tésztarecept elkészítési módját.

Házigazdánk nyolc éve sportol, mióta teljesen véletlenül betévedt egy terembe, ahol zumbáztak. Fordulóponthoz érkezett, amikor elkezdett rendszeresen edzeni. Bevallotta, hogy azelőtt nem volt sportos alkat, inkább az a típus volt, aki két hétig edz, aztán abbahagyja. De aztán magával ragadta a fitnesztánc, hiszen mindig is nagyon szeretett táncolni, így „hosszú távú szerelem” szövődött köztük.

Vendéglátónk elmesélte, hogy zumbaórákon a zene, a hangulat hogyan ragadta magával. Közben kipróbált másfajta edzéseket is, mint a kondi súlyzózás, ami jól kiegészíti a zumbázást. Hobbiként indult, majd hivatássá vált a munkája. Amint tapasztalta a pozitív változásokat, egyre inkább megszerette az edzéseket, és idővel kialakult rendszer szerint dolgozott. 

Antónia szerint fontos, hogy valaki legyen mellettünk, miközben edzünk. Neki is volt egy nagyon jó barátja, aki rendszeresen járt súlyzózni, és segítette őt. Nem mindegy, mit hogyan csinálunk, mert életre szóló sérüléseket is okozhat a helytelen edzés. 

Fakanálforgatónk elmesélte, idővel elkezdett továbbképzésekre járni, pénzt gyűjteni a terveihez. Véleménye szerint sokkal motiváltabbak maradunk, ha csoportosan, közösen edzünk. Szerinte kevesen vannak, aki motiváltak tudnak maradni otthoni edzés esetén. – A közösség olyan húzóerő lehet, amely segít a kitartásban, és abban, hogy ne add fel azelőtt, mielőtt az eredményeid látszanának – jegyezte meg.

Házigazdánk a csoportos edzéseken kívül hetente jár edzeni, ami öt-hat alkalmat jelent: négy súlyzózást és két állóképesség fejlesztő edzést. Mesélt a súlyzózás rejtelmeiről, ami tulajdonképpen különböző izomcsoportokra lebontott edzésforma. 

Vendéglátónk a SteelWoman Fitness Club mellett másik terembe is jár edzeni, hogy kikapcsolódhasson egy más környezetben. Elárulta, hogy így friss tud maradni abban a teremben is, ahol nap mint nap dolgozik. Elmondta, hogy naponta körülbelül két csoportos edzést szokott tartani. Úgy véli, minden korosztály (18–50)  megtalálhatja a számára szükséges edzésformát.

Házigazdánk életstílusnak nevezte a sportot. Kiderült, hogy vele is előfordul, hogy nincs kedve edzeni. Ezeken a napokon önfegyelemmel próbál nekilátni a dolgoknak. Ilyenkor dupla erőfeszítést igényel, de  tudja, hogy nem fogja megbánni, mert hosszú távon meglesz a jutalma.

Antónia nagyon szereti munkáját, kedvence a csoportos edzés. Számára kikapcsolódást jelentenek a munkanapok. Lakása falán különböző motivációs mondatokat olvashattunk, amelyek segítették, hogy végigcsinálja, azokat a projekteket, amelyekbe belevágott. Bevallása szerint ezek olyan alapelvek, amelyek segítik őt a mindenna­pokban.

Fakanálforgatónk vallja, hogy számos testi, lelki pozitívuma van a sportolásnak. Meg is osztott velünk párat: a tüdőkapacitás  növekszik, a vérkeringés sokkal intenzívebb, nő az anyagcsere, rugalmasabb lesz a bőr, de jó hatással van a lélekre is. – Az az adrenalinlöket, amit az emberek edzések után éreznek, már élmény – fogalmazott.  

Házigazdánk szerint fontos, hogy az edzések mellett egészségesen táplálkozzunk. Ezért is igyekszik fehércukor-mentesen sütni, főzni. Kiiktatta az étrendjéből a fehér lisztet, és odafigyel a zsírokra. A gyümölcsök fogyasztását is megpróbálja jól időzíteni. Délután nem eszik gyümölcsöt, igyekszik sok folyadékot inni, és jó minőségű zsírokat fogyasztani. Táplálékkiegészítőként fogyaszt halkapszulát, rendszeresen eszik halat, kendermagot, magvakat. Hangsúlyozta, hogy fontos számára, hogy minden egyensúlyban legyen.

Változó, hogy mennyi ideje jut főzésre, előfordul, hogy két napra is tud előre főzni, máskor csak az aznapi ételfogásra jut ideje. Bevallása szerint az egytálételeket szereti, amelybe mindenféle zöldségeket tesz (zellergyökér, brokkoli, cukkini). Általában a zöldségek mellé készít csirkemellet, pulykamellet vagy lazacot. Szereti a zabból készült palacsintákat, amelyeket mogyoróvajjal fogyaszt. 

Antónia számára fontos, hogy az edzések és súlyzózások közben időt tudjon szánni a főzésre is. Általában reggel, edzések előtt szokott főzni, vagy a délutáni órákban. Sok receptnek utánanézett, és mára már kialakította saját főzési stílusát. 

Vendéglátónk szeret új ételfogásokat kipróbálni, a rák és a lencsetészta elkészítése a kedvence. Szerinte ezek az ételek nem jellemzők minden házra. Nagyon szereti a különlegességeket, főleg ha magas tápértékűek. Ilyen például a lencsetészta, mivel gluténmentes. Elárulta, hogy kétszer annyi a fehérjetartalma a teljes kiőrlésű tésztáknak. Konyhájában mindig van mérleg, amellyel kiméri a szénhidrátadagokat. Büszkén vallja, hogy sosem étkezik gyorséttermekben.

Házigazdánk bevallotta, hogy nincs mindig kedve főzni. Előfordul, hogy a főzést kötelező tevékenységként éli meg, ugyanakkor kikapcsolódásra is kiválónak tartja. Főzés közben szeret zenét hallgatni, vagy dokumentumfilmeket nézni.

Megkérdeztük, hogy sütemények készítését mennyire szabotálja. Kiderült, hogy ő szokta magának sütni a gyümölcsös muffinokat. Elárulta azt is, hogy a húgával szoktak közösen süteményezni. Azon is gondolkozott, hogy sütemény vagy egytálétel fogás receptjét ossza meg velünk, de végül egy gyorsan elkészíthető egytálételfogás receptje mellett döntött.

Fasírtgolyók teljes kiőrlésű tésztával paradicsomszószban

Hozzávalók (2 adaghoz):

  • 700 gramm darált disznó- vagy marhahús,
  • két vagy három evőkanál mustár,
  • egy tojás,
  • 90/ 100 gr kenyér,
  • fehér hagyma,
  • só, bors, fokhagymapor, pirospaprika,
  • chili,
  • paradicsomszósz vagy paradicsom,
  • petrezselyemzöld,
  • sajt,
  • kókuszzsír.

Elkészítése: fehér hagymát párolunk kókuszzsíron, majd hozzáadjuk a 700 gramm darált húst, tojást, mustárt és a fűszereket (só, bors, pirospaprika, fokhagymapor, chili) a fasírt alapanyaghoz, végül pedig az áztatott kenyeret. Mindezeket összegyúrjuk kézzel, kis golyókat formálunk, és betesszük a sütőbe. Kb. 40 perc elteltével tegyünk hozzá a paradicsomszószt. De önthetünk hozzá apróra vágott paradicsomot, friss bazsalikommal, sóval, borsóval. Hagyjuk tíz percig készülni. A tálalásnál tegyünk rá petrezselyemzöldet, és reszeljünk rá sajtot.

 

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Deák Anita

Please follow and like us: