A Zenélő köntös ma a Gáborokat köszönti,kevésbé ismert, érdekes zenei példákkal.
szerkesztő: Nagy Ibolya
A Zenélő köntös ma a Gáborokat köszönti,kevésbé ismert, érdekes zenei példákkal.
szerkesztő: Nagy Ibolya
Nevezték Lázadónak, Titánnak, sőt, Remetének is. Szvjatoszlav Richter legszívesebben ingyen zongorázott volna – és csak azoknak, akik valóban a Zenét szomjazzák! Játékának tükrében idézi fel most néhány vonását a Zenélő köntös műsora.
szerkesztő: Nagy Ibolya
A Zenélő köntös mai kiadásának minden szemelvénye irodalmi ihletésű. Szerzőjük Hugo Wolf, aki Harold Schonberg muzikológus szerint “megvalósította a szó és zene boldog frigyét”. A műsor a zeneszerző születésének évfordulójára készült.
szerkesztő: Nagy Ibolya
A Zenélő köntösben harmadik hó harmadikán Giovanni Battista Viotti hegedűversenyeinek harmadik tételeiből hangzik el válogatás. A kakukktojásnak számító C-dúr variáció sorozat egy nemrég felfedett, bizarr plágium dokumentumaként került a műsorba.
szerkesztő: Nagy Ibolya
A siker fogalmát egy hálózatkutató tudós tárgyilagos következtetéseivel és egy zongoraművész-karmester ma is elevenen izzó emlékeivel világítja át a Zenélő köntös most következő műsora.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Aki imádkozik – egyszerre fordul befelé és felfelé, az ’Ott fenn’ pedig mindannyiunk lelkének közös hazája.
Hány féle úton indulhatunk oda? A zenei lehetőségek közül hárommal találkozhatnak kedves hallgatóink a Zenélő köntös mai kiadásában.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
A mai Zenélő köntösben a „Díjak és díjazottak 2018” sorozat befejező része következik, amelyben díjazott zeneszerzők, zenetudósok és karmesterek kerülnek sorra.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
A „Díjak és díjazottak 2018” sorozat harmadik részében díjazott lemezfelvételek fogják közre a hangszeres előadóművészeknek és díjaiknak a bemutatását.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
A „Díjak és díjazottak 2018” sorozat második része a Magyar Kultúra Napja jegyében azokat a kolozsvári művészeinket szólaltatja meg, akik előző évben zenéhez kapcsolódó díjban részesültek.
A mai Zenélő köntös műsorának vendégei: Szeibert István, Kele Brigitta, Egyed Apollónia és Sándor Csaba, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei.
Januárban gyakran pillantunk vissza az előző esztendőre. Ezt teszi a Zenélő köntös is, amikor elkezdi a 2018-as év zenei díjainak és díjazottjainak számbavételét. Aki a sorozatot meghallgatja, idejét a „jók közt is a legjobbak” társaságában töltheti!
szerkesztő: Nagy Ibolya