Az Angliai Magyar Református Egyház lelkészével Salánki Istvánnal és feleségével Tündével beszélget Adorjáni László, a Londonban levő gyülekezetről és annak múltjáról.
Szerkesztő: Adorjáni László
Az Angliai Magyar Református Egyház lelkészével Salánki Istvánnal és feleségével Tündével beszélget Adorjáni László, a Londonban levő gyülekezetről és annak múltjáról.
Szerkesztő: Adorjáni László
Az adventi áldást, elcsendesedést nem kell feltétlenül egyedül megélnünk. Közösségben hamarabb rátalálhatunk arra az útra, amelyen végighaladva karácsony pillanatáig tökéletes nyugalomba kerül a lelkünk és a hitre fókuszálva kicsit levetkőzzük azon mindennapi terheinket, amely esetenként elfordítja az Isten elől az arcunkat. Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület számos lehetőséget kínál arra, hogy ne egyedül éljük meg a hitbéli nyugalom hónapját, a karácsonyra való szellemi készülést, hogy hangunk összefonódjon sok más keresztyén hangjával s úgy dicsérjük az Úr Jézus Krisztust. Az IKE-ben és FIKE-ben rejlő lehetőségekről Apetroae Lucas-szal és Farkas Paulával beszélgettünk.
Szerkesztő: Lukács Orsolya-Izabella
A zeteváraljai ifjúsági központban szervezték meg az idei a Válts irányt! IKE Fesztivált az elmúlt héten. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban az itt készült összeállításunkat hallhatják.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Ezen a hétvégén ünnepeltük a Magyar Refomátus Egység Napját Gyulafehérváron. Közel 2500 résztvevő fejezte ki összetartozását a Kárpát-medence minden szegletéből. A mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban az itt elhangzott gondolatokat hallhatják.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor, református.ro
Vasárnapi beszélgetés rovatunk témája a népszámlálás, melynek jelenleg is folyik az online kitöltési időszaka. Mai műsorunkban Fórizs Barbarával és Bocz Henriettával beszélgetünk, akik a népszámlálás telefonos ügyféltájékoztatásánál dolgoznak. Ők mesélnek arról, hogy miért is érdemes még kitölteni az online időszakban a kérdőívet, hogy mikre is kell figyelnünk kitöltés közben és hogy hogyan is telnek a napok call centeresként.
Riporter és szerkesztő: Lukács Orsolya
Útkeresés, önmagunk megtalálása, Istennel való kapcsolat, válaszkeresés, zarándoklat – mind ez jellemezheti, azokat az embereket, akik a Szent Jakab zarándokútat, az El Caminot választják. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban Sándor Boróka egy félév távlatából mesél nekünk elhatározásáról, útjáról.
Szerkesztő: Bálint Enikő
A házasság hetének alkalmából Vasárnapi beszélgetés rovatunk meghívottjai két házaspár, Nagy Klára és férje József, valamint Parti Judit és férje Ferenc, akik mesélnek ismerkedésről, udvarlásról, elköteleződésről és a konfliktusok kezeléséről is. Tartsanak velünk.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban vállalkozói sorozatunk legújabb részét hallhatják. Ebben a rovatban olyan példamutató emberekkel beszélgetünk, akik úgy döntöttek, hogy valamilyen saját vállalkozást indítanak. Olyan cégvezetőket kérdezünk vállalkozásról, nehézségekről és hitről, akik úgy a saját életüket, mint cégük életét és irányítását Krisztus kezébe helyezték.
A mai rész vendége Nemes Árpád idegenvezető, magánvállalkozó, akivel Szecsődi Árpád beszélget turizmusról és idegenvezetésről.
Január 27-én volt a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ez alkalomból Vasárnapi beszélgetés rovatunk virtuális vendége dr. Mureșan-Kertész Judit, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kémia és Vegyészmérnöki Kar, Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézet nyugalmazott egyetemi docense. Meghívottunk megosztotta velünk szomorú történetének pillanatait és az újrakezdés reményét.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban Ft. Kató Béla püspököt kérdezi az Erdélyi Református Egyházkerület elmúlt évéről és idei terveiről Somogyi Botond egyházi író, szerkesztő, az Üzenet lap főszerkesztője.
Szerkesztő: Szabó Anita
Fotó: Kiss Gábor