Illyefalván ülésezett szeptember 21-23. Között a Generális Konvent elnöksége. A szeptemberi találkozó több pontban is eltért az eddigi ülésektől, a konkrét megbeszélések mellett kirándulások, kikapcsolódásra alkalmas programok is voltak, ugyanakkor ez volt ez első olyan…
Posts Published byagnus
Credo 2018-09-25
Áhítat – Máté evangéliuma 10. fejezetéből 29-31 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kondor Antal Enikő A Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla…
Keresztyén Élet 2018-09-24
Áhítat – Apostolok Cselekedetei 8,32 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon Régi Helységek…
Látogató – Alzheimer
A következő percekben a Kárpát-medencei református rádiók közös egészség- és életmódmagazinját, a Látogatót sugározzuk, melynek mai témája az Alzheimer-kór. Szerkesztő Deák Anita.
Vasárnapi Beszélgetés – Kenyai álom
Gyermeki hit, Hakuna Matata és lélegzetelállitó tájak. Két hetet tölthetett a csodálatos Kenyában, amely idő alatt két árvaháznál is önkénteskedett, és a közösségi festést, mint kommunikációs eszközt vitte magával. Az öt éve dédelgetett álmának kezdeteiről,…
Zenélő Köntös – Tér és idő 4.rész
A Tér és idő minisorozat mai része az idő mérésével foglalkozik. Vajon akkor is mérnénk az időt, ha osztályrészünk lehetne az örök ifjúság? Nem biztos. Ami viszont biztos, hogy az örök ifjúságot is csak zenével…
Szól a Szkriptúra – Kerékgyártó Imola 2. rész
Hallgatóink megszokhatták már, hogy rovatunkban a vendégeinkkel való ismerkedés, valamint a Bibliafelolvasó maraton emlékeinek felidézése és az igeolvasás mellett gyakorta igemagyarázatra is sor kerül. Ma (ismét) Kerékgyártó Imola, a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkészének szolgálata által…
Credo 2018-09-24
Áhítat – Máté evangéliuma 9. fejezetéből a 2. vers alapján szólt hozzánk Isten igéje, Kondor Antal Enikő A Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla…
Credo 2018-09-22
Áhítat- Kolossébeliekhez írt levél 3. részének, 12-15 terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című…
Credo 2018-09-21
Áhítat – Kolossébeliekhez írt levél 3 részének 1-3 terjedő verse alapján szólt hozzánk Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret…