Áhítat – János evangéliuma 10. fejezetének a 24-28 terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: Fogoly vagyok. 70 történet…
Posts Published byagnus
Közös ima és játék: ökumenikus gyermekimanap Kolozsváron
Minden év márciusának első péntekén a világ keresztyénei együtt ünneplik az Ökumenikus Világimanapot, amikor közösen imádkoznak a távol élő testvérekért. Az idei imanap liturgiáját a Nigériai keresztyén nők állították össze. Kolozsváron a különböző felekezetek nőszövetségei…
Nyílt nap a teológián
Egyetemi Nyílt Napot tartottak a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében március 6-án, ahol a diákok próbaórákon vehettek részt, majd bejárhatták az intézmény épületét, betekintést nyerve a hallgatói életbe. Összeállításunkban Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspökkel és…
Credo 2026-03-09
Áhítat – Márk evangéliuma 3. fejezetéből a 13-19-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: Fogoly vagyok. 70 történet…
Örökbefogadták a Jezsuita rendházat
A Jezsuita rendházat és apátságot fogadta örökbe a Kolozsvári Református Kollégium csapata az Örökségünk Őrei műemlékvédelmi versenyen, amelynek regionális szakaszán első helyezést értek el. A Kolozsmonostor kutatói nevű csapat most az országos szakaszra készül, amely…
Bemutatják A király halódik című drámát Tompa Gábor rendezésében
Sajtótájékoztatót tartottak a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 5-én, ahol a Király halódik című dráma koncepcióját mutatta be Tompa Gábor rendező, a darabban résztvevőkkel együtt. „A király halódik a középkori haláltáncoktól eltekintve a világirodalom egyetlen…
Keresztény Élet 2026-03-09
Áhítat – Lukács evangéliuma 7 fejezetéből a 44-47 terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Adorjáni László református lelkipásztor áhítatán keresztül. Keresztyén híreinket követhetik figyelemmel Ferencz Amália rádiónk önkéntes munkatársának tolmácsolásában. Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában…
Vasárnapi Beszélgetés – Gróf Teleki Béla, aki Amerikában is Erdélyért dolgozott
Gróf Teleki Béla alakja kevésbé ismert Erdélyben, de még Kolozsváron sem pedig a második világháború idején ő is hozzájárult ahhoz, hogy ne bombázzák le a kincses várost. Nyugaton volt hadifogoly, a kommunista hatalom távollétében húsz…
Credo 2026-03-07
Áhítat – János evangéliuma 13. fejezetéből a 36-38-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete a Magyarországi Enyedi Éva református lelkipásztor áhítatán keresztül. A Koinónia Kiadó kiadásában megjelent Visky Ferenc: Fogoly vagyok. 70 történet a…
Szempontok – Lecserélhetőség 2. rész
Szempontok rovatunk témája a lecserélhetőség. A beszélgetés második részét hallhatják. Szerkesztő: Lukács Orsolya Agnus Rádió · Szempontok – Lecserélhetőség 2. rész