“Szállodából kórház, aztán semmi? Mi lesz az Alverna jövője?” című előadásra került sor január 12-én. A beszélgetést az Örökségünk Őrei programban résztvevő Capistranius nevet viselő csapat, a kolozsvári Református Kollégium diákjai szervezték. Az esemény meghívottjai Oláh Emese alpolgármester és Hunyadi Attila gazdaságtörténész voltak. A rendezvény helyszíne a Mathias Corvinus Collegium által biztosított konferenciaterem volt. A beszélgetés keretein belül fény derült az Alverna nemes múltjára és a jelenlegi, szomorú helyzetére is.
Első kérdésem Oláh Emese polgármester asszonyhoz így szólt: Megvásárolhatja-e az önkormányzat az épületet?

Riporter: Albert Mária
Fotó: Serár Szabolcs, MCC

Please follow and like us: