Mai Házaló Fazék rovatunk fakanál forgatója Kovács Klára, aki thaiföldi utazásai során hozott íz világot osztotta meg velünk kolozsvári módra.

Kovács Klára mielőtt el kezdett el munkát keresni. A kincses városban való elhelyezkedésről döntött, mert közel van a szülővárosához, Bánffyhunyadhoz, és itt élnek a barátai is.

Házigazdánk adatbázis kezelőként dolgozik. Elmesélte, hogy ha meglátogatnánk egyik nap akkor sok számítógépet, képernyőt, koncentráló embereket látnánk. Nagyon jó a munkaközössége, mindenki mögött egy csapat áll, jó menedzserek, akik irányítják a munkafolyamatokat is. Bevallása szerint rugalmas a munkaprogramja. Nagyon szereti azt a projektet, amelyiken jelenleg dolgoznak. Rengeteg kihívással teli feladatot kap. Szereti a munkatársait, akik fiatalok, dinamikusak és együtt tudnak dolgozni.

Klára, amikor nem dolgozik biciklizik, sportol, úszik és kirándul. Próbál odafigyelni az egészséges életmódra és szeretne környezettudatosan élni, ezért nincsen autója a városban és nem is szeretne. Úgy gondolja, hogy az autóba nagyon sok időt és pénzt kellene belefektetnie, „ráadásul az óriási forgalomban eggyel több lenne az autó.”-mondta nekünk vendéglátónk. Tömegközlekedéssel vagy ha szép az idő akkor kerékpárral szokott dolgozni menni. Szeret sétálni a Szamos partján. A múlt hónapban vett részt élete első teljesítménytúráján, azaz a Jókai Mór Teljesítménytúrán a barátaival. Nagy kihívás volt számára a 30 kilométer gyaloglás, amely Szindről indult és Torockón ért végett. Szerinte az időjárási viszonyok megnehezítették a túrát, ennek ellenére szerette, mert a barátaival volt a szabadba. A legszebb élménye volt, amikor felértek a Székelykőre, megállt az eső, kisütött a nap és megjelent egy szivárvány. Klára számára különleges élmény volt és mosolyogva elmondta, hogy „sosem látott ilyen magasságból szivárványt, amely erdőből indul és erdőben is ér végett.”

Házigazdánk mindezek mellett szeret önkénteskedni és rendszeresen részt vesz önkéntes programokon. Véleménye szerint sokkal többet kap ezek által, mint amennyit adni tudna. Szereti hasznosan tölteni az idejét, szeret segíteni másokon és őszinte, igazi mosolyokat látni. Elmondása szerint, a belső motivációja, hogy Istentől sokkal többet kap, mint amennyit ő továbbadhat. „Mindazt, amit kapunk Istentől tovább kell adjuk, ez az egyik feladatunk.”

Kiderült, hogy a munkahelyén is szokott önkénteskedni, a pataréti cigánygyerekeknek kicsi robotokkal programozást tanít és egy webes alkalmazáson keresztül próbálják a munkatársaival kifejleszteni a logikus gondolkodásmódjukat. Minden gyerekre a saját egyéni fejlődéséhez képest nyújtanak segítséget.

Vendéglátónk bevallotta, hogy nem mindig tud időt szánni a főzésre. Sokszor közösen ebédelnek a kollegáival a munkahelyük közelébe lévő vendéglőkbe. Szeret közösen főzni a barátaival.

Szerinte a legjobb a közös főzésbe, hogy együtt lehet a barátaival, leoszthatják a főzési folyamatokat és közösen el is fogyazsthatják. Ott jártunkkor is egy baráti társaságot hívott meg az önzetlen szívével.

Házigazdánk, ha meglátogatja a szüleit, akkor mindig olyan ételfogást készít, amit édesanyja sosem készítene. Elárulta, hogy az édesanyja a hagyományos ételeket készíti előszeretettel, ő pedig szereti az új ízeket is kipróbálni, amelyeket kirándulásai során hozott magával.

Kiránduló helyeiről helyi jellegzetes ételek íz világát szokta hazahozni magával és a barátaival közösen el szokták készíteni. Ezúttal is gombakrémlevest, ananászos sajtos csirkét mexikói riszkeverékkel készítették nekünk, thaiföldi tavaszi tekercset és avokádó szószt.

Gombakrémleves: 

Hozzávalók:

  • két hagyma,
  • olaj,
  • gomba,
  • víz,
  • főzőtejszín,
  • fűszerek: só, bors.

Elkészítése: A két hagymát megpirítjuk az olajon, a gombát apróra vágjuk és megdinszteljük a hagymával, vizet teszünk rá, 15 percet hagyjuk körülbelül készülni. Ezt követően turmixgéppel lehet krémesíteni az elkészülteket, mindezek után ráöntjük a főzőtejszínt és 5 percet főni hagyjuk, közben megfűszerezzük sóval és borssal.

Ananászos sajtos csirkehús:  

Hozzávalók:

  • kicsontozott csirkecombok,
  • ananász,
  • sajt,
  • fűszerek: só, bors, paprika, speciális csirkehúshoz fűszerkeverék.

A kicsontolt csirkecombokat megtisztítjuk, befűszerezzük és egy tepsibe tesszük, ananász karikákat teszünk rá és egy kevés vízzel felöntjük, a tetejére tehetünk alufóliát és betesszük a sütőbe körülbelül 20 percre. Amikor kezd megpuhulni és megpirulni a csirkecomb, sajtot teszünk a tetejére és még sülni hagyjuk 10 percet.

Mexikói rizskeverék:

Hozzávalók:

  • rizs,
  • mexikói zöldségkeverék

Elkészítése:Sós vízbe megfőzzük a rizset, amikor elkészült leszűrjük. A mexikói zöldségkeveréket is sós vízben megfőzzük és leszűrjük. Összekeverjük a rizset a zöldségkeverékkel és ízlés szerint fűszerezhetjük.

Tavaszi tekercs kolozsvári változata:

Hozzávalók:

  • rétestészta lap,
  • üvegtészta (rizslisztből készült tészta),
  • hagyma,
  • olaj,
  • sárgarépa,
  • zeller,
  • karalábé,
  • joghurt,
  • sajt,
  • fűszerek: só, bors,

Elkészítése: Sós vízben megfőzzük az üvegtésztát majd leszűrjük. Megpirítjuk a hagymát kevés olajon, majd a sárgarépát, zellert és karalábét vékony csíkokra vágva hozzátesszük és jól megdinszteljü. Levesszük a tűzről, hozzátesszük a főtt üvegtésztát, joghurtot és a reszelt sajtot. Megfűszerezzük és jól összekeverjük. A rétes lapot kinyújtjuk és 5*8 cm négyzetekre vágjuk fel. Egy kanállal ebből a masszából ráteszünk egy ilyen lapocskára, majd felgongyülítjük, akár a töltött káposztát. Bő, forró olajba mind a két oldalát megsütjük.

Avokádó szósz:

Hozzávalók:

  • avokádó, f
  • él citrom,
  • fokhagyma,
  • joghurt vagy tejföl

Elkészítése:a meghámozott avokádót, fél citrom levével és fokhagymával összeturmixoljuk és beleverjük a tejfölet.

Jó étvágyat!

riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us: