Agnus Rádió

Credo 2022-12-06

Áhítat – Ézsaiás 35. fejezetéből, a 3-4-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvesház kiadásában megjelent dr. Tatai István: Szentnek nevezik, avagy advent meccshangulatban. Bátorító üzenetek az Úr érkezéséről című könyvéből a József a Családfők Mintaképe című rész, második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztyén élet 2022-12-05

Áhítat – 1 Mózes 29 fejezetéből, a 25-27-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Fazakas Csaba a Kerekdombi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Biblos könyvesbolt könyveit bemutatja Dobri Orsolya a Református Sajtóközpont iratterjesztésének munkatársa.

Az Kálvin kiadó gondozásában megjelent Molnár Miklós: Csak légy egy kissé áldott csendben című könyvéből a Légy Örömmondó  című részt felolvassa Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

SOS Magazin – Visszatekintő

Mai SOS rovatunkban visszatekintünk az idei évben készült interjúkra, és ezekből tallózunk néhányat.

Először a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal ismerkedünk meg Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus segítségével. Őt követi Orbán Eszter, aki ukrán menekültek között önkénteskedik a Tóközi gyülekezetben, vele önkéntességről és az ukrán menekültek között végzett munkáról beszélgetünk, aztán az Estuár alapítvánnyal ismerkedünk meg, az alapítvány vezetőjének, Finta Orsolyának a segítségével. Végezetül pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kerül sorra, amelynek igazgatója, Szőcs Ildikó a kollégium múltjáról, valamint az idei felvételiről tájékoztat minket.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – 700 éves a templom tetőszerkezete Magyarvistán

Művészetttörténeti szempontból szenzációs felfedezésre jutottak a szakemberek a kalotaszegi Magyarvistán. Kiderült, hogy 700 éves a magyarvistai templom tetejének szerkezete. Ez Erdély máig fenmaradt legrégebbi tető-, illetve födémszerkezete. Erről kérdeztük a Magyarvistai Református Egyházközség lelkipásztorát, Felházi Klárát.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor, református.ro

Please follow and like us:

Credo 2022-12-05

Áhítat – Pál apostol Timótheushoz írt második levelének, 4. fejezetéből, az 5-8-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten üzenete Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvesház kiadásában megjelent dr. Tatai István: Szentnek nevezik, avagy advent meccshangulatban. Bátorító üzenetek az Úr érkezéséről című könyvéből a József a Családfők Mintaképe című rész, első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Vasárnapi beszélgetés – Az IKE és FIKE adventi programjai

Az adventi áldást, elcsendesedést nem kell feltétlenül egyedül megélnünk. Közösségben hamarabb rátalálhatunk arra az útra, amelyen végighaladva karácsony pillanatáig tökéletes nyugalomba kerül a lelkünk és a hitre fókuszálva kicsit levetkőzzük azon mindennapi terheinket, amely esetenként elfordítja az Isten elől az arcunkat. Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület számos lehetőséget kínál arra, hogy ne egyedül éljük meg a hitbéli nyugalom hónapját, a karácsonyra való szellemi készülést, hogy hangunk összefonódjon sok más keresztyén hangjával s úgy dicsérjük az Úr Jézus Krisztust. Az IKE-ben és FIKE-ben rejlő lehetőségekről Apetroae Lucas-szal és Farkas Paulával beszélgettünk.

Szerkesztő: Lukács Orsolya-Izabella

Please follow and like us:

Credo 2022-12-03

Áhítat – 1 Mózes 35. fejezetéből, az 1-5-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje Fazakas Csaba a Kerekdombi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Parakletos könyvesház kiadásában megjelent dr. Tatai István: Szentnek nevezik, avagy advent meccshangulatban. Bátorító üzenetek az Úr érkezéséről című könyvéből az Advent és jobb önvizsgálata című rész harmadik részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa, Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Látszat és valóság 20+ konferencia

Látszat és valóság témakörében szervezik meg az idei 20+ konferenciát november 9-11. között a Bulgáriatelepi Református Gyülekezetben. Érdekes előadásokban, kiscsoportos beszélgetésekben, személyes viszontlátásokban és közös éneklésben is része lehet az érdeklődőknek. A részvételi szándékot a regisztrációs űrlap kitöltésével kell jelezni december 5-ig. A konferencia programkínálatairól és az előadókról Szabó Ágota szervezővel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Groundwork 2022-12-02

EN: This programme brings you a sermon preached at Cluj Christian Fellowship on Sunday 20th November 2022. This is the fourth in a series of five sermons based on the Apostles’ Creed – the ancient confession of faith used in many branches of Christ’s Church across the world.
The Scripture passage is John 14:15-27; the sermon is preached by Steve Kennedy.

HU: Ez az igei szolgálat a Kolozsvári Keresztény Közösség szervezésében hangzott el 2022. november 20-án, vasárnap. Az öt prédikációból álló sorozatból, amely az Apostoli Hitvallással foglalkozik, ez a negyedik.
A mai szolgálat a Szentírásból, János evangéliumának 14:15-27 verseire épül, igét hirdet Steve Kennedy lelkipásztor.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.