Agnus Rádió

Credo 2022-02-21

Áhítat: Jób könyvének első fejezetéből, a 21-ik vers alapján áhítatot mond Ladányi Sándor Péter, az Abrudbányai Református Egyházközség lelkipásztora.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Nem lesz Királyságod maradandó című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Vasárnapi beszélgetés – Házasság hete

A házasság hetének alkalmából Vasárnapi beszélgetés rovatunk meghívottjai két házaspár, Nagy Klára és férje József, valamint Parti Judit és férje Ferenc, akik mesélnek ismerkedésről, udvarlásról, elköteleződésről és a konfliktusok kezeléséről is. Tartsanak velünk.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Fülbejó – Funky feldolgozások

Az internetes közegben vált trenddé, hogy zenekarok, előadók átformáltak saját ízlésükre egy-egy híres dalt, ezt rögzítették, majd feltöltötték a legnagyobb videómegosztó portálra. Mai adásunkban ilyen dalfeldolgozásokból hallhatnak egy válogatást, elöljáróban annyit, hogy a funky stílus fog dominálni.

Szerkesztő: Bíró Hunor

Please follow and like us:

Credo 2022-02-19

Áhítat: Pál Rómabeliekhez írt levelének 12. fejezetéből, 1-2 versek alapján áhítatot mond Veres Miklós református lelkipásztor.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Nem lesz Királyságod maradandó című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2022-02-18

Áhítat: Máté evangéliumának 15. fejezetéből, a 21-28-ig terjedő versek alapján áhítatot mond Veres Miklós református lelkipásztor.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Ostobaságot követtél el című rész második részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Maradjunk együtt!

A házasság hete alkalmából a Kolozsvár – Tóvidéki Református Egyházközségben is tartottak programokat. Parti Judit és Ferenc Budapestről érkeztek Kolozsvárra és a házasság kríziseiről, a válásról, és a gyógyulás lehetőségeiről tartottak előadást. Visky Péterrel a gyülekezet lelkipásztorával beszélgetünk a részletekről.

Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Tóközi Református Gyülekezet Facebook oldala

Please follow and like us:

Groundwork 2022-02-18

EN: In partnership with Cluj Christian Fellowship here is a new interview where Steve Kennedy will speak with Dave Bunnell, originally from Kentucky, USA and now pastor of Biserica Harul Domnului here in Cluj. Dave shares about his personal journey from the USA to Romania and the beginnings and the ministry of the church he pastors. He also offers us his own reflections on Jesus Christ’s mission and how we can be part of it.

HU: A Cluj Chrisitan Fellowship-el együttműködve itt egy új interjú, amelyben Steve Kennedy Dave Bunnell-el beszélget, aki eredetileg az Egyesült Államokból, Kentucky-ból származik, és jelenleg a Biserica Harul Domnului lelkésze itt Kolozsváron. Dave megosztja velünk személyes utazását az Egyesült Államokból Romániába, valamint beszél az általa pásztorolt gyülekezet kezdeteiről és szolgálatáról, emellett megossza velünk saját gondolatait Jézus Krisztus küldetéséről, és arról, hogyan lehetünk részesei annak.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Credo 2022-02-17

Áhítat: Máté evangéliumának 15. fejezetéből, a 10-20-ig terjedő versek alapján áhítatot mond Veres Miklós református lelkipásztor.

A Kálvin kiadó gondozásában megjelent Sándor Endre: Az Úrnak szentelt élet – Sámuel próféta élete és üzenete című könyve, amelyből az Ostobaságot követtél el című rész első részletét felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Emlékek a katonaládából

“Eleinte terápiás célból kezdtem el papírra vetni ezeket az emlékeket, hogy szembenézzek velük, hogy megszelídítsem őket. Mert évtizedeken át nyomasztottak, kínoztak és kísértettek. Mert ott voltak a mindennapjaimban és az álmaimban. Mert újból és újból felkavartak.”

Megjelent K. Kovács István Emlékek a katonaládából című regénye, amelyet február 16-án mutattak be a Bulgakov kávézóban, Kolozsváron. A szerzővel beszélgettünk a könyv megjelenéséről, a katonai szolgálat nehézségeiről, és arról, hogy hogyan tudja feldolgozni az ember a háború okozta sérelmeket.

Riporter: Kecskés Csaba

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.