A Koinónia Kiadó gondozásában jelent meg Dávid István egyetemi lelkész Isten szótagolva című kötete, melyben minden hétre jut egy-egy igeszakasz különleges társításokkal, fotókkal és zenei világgal. A részletekről és a könyv egyéb érdekességeiről a szerzővel Bálint Enikő beszélget.
Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata
A Nagyszőlősi járásból származó Kocsis Julianna volt ezúttal virtuális házigazdánk, aki egy őszi receptet, a sütőtökkrémlevesét osztotta meg velünk, és mesélt eddigi munkáiról, főzési szokásairól.
Julika elsőként szülőföldjéről mesélt. A Nagyszőlősi járás határ menti régió, félig magyar, félig ukrán lakosságú barátságos vidék. Elmondta: szeretett itt felnőni, sok szép emléket őriz gyerekkoráról. Ungváron is élt öt évet az egyetemi évei alatt, majd Beregszászon kezdődött el számára a nagybetűs élet, amikor elkezdett dolgozni. Ekkor párhuzamosan dolgozott egy magyarországi székhelyű alapítvány beregszászi kirendeltségénél és egy civil szervezetnél, ahol kulturális rendezvényszervezéssel, újságírással és honlapszerkesztéssel foglalkozott. Ezután Budapestre vezetett az útja, ahol a Reformátusok Lapja hetilap állásajánlatát fogadta el, amelyre isteni gondviselésként tekint.
Julika szeret írni. Megtudtuk, hogy egyik kedvence a riport. Szeret ellátogatni egy-egy gyülekezetbe, intézménybe, különlegesebb vagy éppen szokványos helyszínre. Szereti, amikor beszélgethet az emberekkel és ők megnyílnak neki, elmesélik az élettörténetüket. Hiszi, hogy az írásnak hatalmas ereje van. Különlegesnek tartja, hogy valami értékeset és maradandót alkothat. Szerinte az írás amellett, hogy kifejezi a gondolatokat, terápia is lehet, segíthet a felejtésben és gyógyíthatja a fájdalmat.
Házigazdánk sokszínű személyiség, ahogyan a munkája is sokrétű. Kíváncsiak voltunk, munka mellett mennyi időt tud szánni a fakanál forgatására. Kiderült, hogy nagyon szeret főzni, viszont a gyorsan elkészíthető recepteket részesíti előnyben. Nagyon hálás a rugalmas munkaidő miatt, így szinte minden napjának része lehet a főzés. Gondolatban el is repített a konyhájuk asztalához, amelyen gőzölög az étel. Nagy öröm számára, ha valaki jóízűen falatozik a főztjéből, bár eleinte nem gondolta, hogy szeretni fogja a konyhatündérkedést. Az egyetemi évei után főzött először, ami a lakótársának nagyon ízlett. Ezután egyre csak kereste a főzésben az újabb sikerélményeket, ugyanakkor a főzést a gondoskodás egyik kifejezési formájának is tartja. Vendéglátónk szerint fontos a frissen, saját kezűleg készített étel, ezt édesanyjától tanulta. Otthon mindig került leves az asztalra, ami neki nem mindig jön össze, ilyenkor hiányérzete is van.
Kárpátalja egy olvasztótégely ételfogások szempontjából, mivel keveredik a magyar és a szláv ízvilág. Házigazdánk nagyon szereti a szláv konyhát. A borcsnál el sem tud képzelni finomabb ételt. Szerinte felveheti a versenyt a magyar konyhára jellemző húslevessel. A szláv ételfogások közül a pelmenyit (hússal töltött tésztát) és a varenyikit (a krumplis derelyét) ajánlotta még. Az ukrán konyha nélkülözhetetlen fűszere a kapor, így ez Julika konyhájából sem hiányozhat. Szívesen főz krémleveseket, most egy őszi receptet osztott meg velünk.
Sütőtökkrémleves Julika módra
Hozzávalók:
- 1 kg hokkaido tök
- 1,5 kg sárgarépa
- 1 közepes fej vöröshagyma
- egy ujjnyi gyömbér
- 2 dl kókusztej
- 1 l víz, vagy zöldségalaplé
- 1 ek. vaj
- 1 csipet bors (cayenne)
- só ízlés szerint
- 1 késhegynyi szerecsendió
Elkészítés:
- Feldaraboljuk a sütőtököt kis kockákra.
- Meghámozzuk a répát, hagymát, gyömbért, amit szintén feldarabolunk.
- Megdinszteljük a hagymát (olajban vagy vajban), majd hozzátesszük a sárgarépát és a sütőtököt.
- Kavargatjuk, és hozzáöntjük a vizet (alaplevet). Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a lereszelt gyömbért.
- Amint a tök és a sárgarépa puhára főtt, pürésítjük bármilyen mixer segítségével.
- Hozzáadjuk a kókusztejet és a szerecsendiót, ha hígabbra szeretnénk, akkor még vizet is tölthetünk hozzá.
- Tökmaggal vagy bármilyen pirított maggal díszíthetjük.
Jó étvágyat kívánunk!
Szerkesztő: Bálint Enikő
Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!
Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.
„Ez a dal egy találkozás. A Szent és az utána való sóvárgó szív találkozása.” – így fogalmaz a CrossYounity keresztyén ifjúsági zenei mozgalom legújabb daláról. A Szent című videóklipjük saját szövegre készült és református lelkipásztorok, egyetemisták, videógráfusok, fotósok és önkéntesek dolgoztak rajta közösen egy éven keresztül. A következő percekben a CrossYounity tagjaival beszélgetünk a dal elkészüléséről.
A videóklip megtekinthető itt.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Látogató rovatunk mai témája az anorexia.
Szerkesztő: Szabó Anita
Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban egy újabb sorozatot indítunk. A következő hetekben olyan példamutató emberekkel beszélgetünk, akik úgy döntöttek, hogy valamilyen saját vállalkozást indítanak. Olyan cégvezetőket kérdezünk vállalkozásról, nehézségekről és hitről, akik úgy a saját életüket, mint cégük életét és irányítását Krisztus kezébe helyezték.
Első adásunkban Veres Károly lesz a vendégünk, aki egy ipari termékekkel foglalkozó vállalat vezérigazgatója.
Szerkesztő: Szabó Anita
Téka rovatunk keretében új sorozatot indítunk, amelyben számos érdekességet tudhatnak meg Kolozsvár és környéke ismert vagy elfeledett, de jelentős épületeiről, sétatereiről. Az izgalmas történetekről a Korzo Egyesület tagjai, Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya lebbenti fel a fátylat. Mi mással is indíthatnánk Városnéző sorozatunkat, mint Mátyás király szülőházával! Barazsuly Viktória mesél majd arról, miért pont Méhfi Jakab otthonában látta meg a napvilágot a kis Hunyadi, de szóba kerül az is, melyik szobában lehetett a bölcsője, s hogy milyen is az a háromemberes bor, s mi köze Mátyás királyhoz. Szó esik a ház későbbi sorsáról is, illetve arról, hogy a lebontás gondolata is felmerült. Barazsuly Viktória művészettörténészt Janicskó-Mihály Noémi kérdezi.
A Zenélő köntös INTERMEZZO című sorozatában a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei a színpad és magánélet mezsgyéjén elevenítik fel emlékeiket és szövik álmaikat minden hónap első és utolsó vasárnapján. A művészek meghívása azt a sorrendet követi, ahogyan az intézménybe felvételt nyertek. November első vasárnapján a műsor vendége Kele Brigitta.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Mai műsorunkban ismét az Egyesült Királyságig utazunk, hiszen Sting és a The Police együttes dalait és történetét ismerhetik meg. Jó zenehallgatást kívánunk!
Szerkesztő: Bíró Hunor
Kezdd velünk a karriered! címmel ismét gyakornoki programot indít a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a KIFOR. A jelentkezőket november 10- ig várják a kvarifiatalok@gmail.com címre. A részletekről Olcsvári Pétert, a KIFOR ügyvezető elnökét kérdeztük.
Riporter: Bálint Enikő
2016-ban a Kolozs megyei tanfelügyelőség nem hagyta jóvá a magyar tannyelvű képzőművészeti osztály elindítását az Apácazai Csere János Elméleti Líceumban. Öt év távlatából kártérítést kapnak a diszkriminált diákok. Az ügy részleteiről Bethlendi András kisebbségi jogászt, a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságárért Alapítvány (AGFI) alapító tagját kérdeztük.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Apácazai Csere János Elméleti Líceum Facebook oldala