Péchy Blanka-díjat kapott Vörös Alpár István Vita, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója. A díjat Péchy Blanka érdemes művész születésének 100. évfordulója alkalmából hozta létre a Kazinczy-díj Alapítvány. A kuratórium a díjjal az élőbeszéd…
Date Archives november 2021
Házaló recept – Görög lecsó Visky Annától
Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata Virtuális vendéglátónk a kolozsvári Pulzus közösség igazgatója, Visky Anna a görög lecsó receptjét osztotta meg velünk, de mesélt a főzési szokásairól és az általa kedvelt ízvilágról…
Aktuális – In the CONCRETE
November 17-én volt Szentes Zágon fotókiállításának megnyitója, In the CONCRETE címmel, a Korunk Stúdiógalériában. A kiállítás létrejöttéről, a New York-ban és San Francisco-ban készült fotókról kérdeztük a képzőművészt. Riporter: Kecskés Csaba
Látogató – Bulimia
Látogató rovatunk mai témája a bulimia. Szerkesztő: Lukács Orsolya
Vasárnapi beszélgetés – Közösség és kreatív főzés
Egy újabb sorozatot indítottunk Vasárnapi beszélgetés rovatunk keretében. A következő hetekben olyan példamutató emberekkel beszélgetünk, akik úgy döntöttek, hogy valamilyen saját vállalkozást indítanak. Olyan cégvezetőket kérdezünk vállalkozásról, nehézségekről és hitről, akik úgy a saját életüket,…
Zenélő köntös – Henry Purcell és Szent Cecília
Henry Purcell 1695-ben november 21-én, Szent Cecília ünnepnapjának előestéjén mondott búcsút az árnyékvilágnak. Az angol zeneszerző ódája az első gyöngyszem abból a válogatásból, amelyet a Zenélő köntös szerkesztője a zene védőszentjének tiszteletére írt művekből összeállított….
Fülbejó – The Qualitons: Kexek
A mai műsorban egy 2019-ben megjelent feldolgozás albummal ismerkedünk meg, amelyet a magyarországi The Qualitons készített a legendás Kex együttes tiszteletére. Szerkesztő: Bíró Hunor Fotó: The Qualitons Fecebook oldala
Aktuális – 400 éves a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Alapításának 400. évfordulóját ünnepli a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Az emlékév alkalmából különböző programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és találkozókkal készülnek. A nyitórendezvény november 15-én Bethlen Gábor születésének és halálának évfordulóján volt. A programokról és Bethlen Gábor…
Zöld percek – Tények és tévhitek a medvékről
Zöld percek rovatunkban ma a medvéké lesz a főszerep, rémhírek helyett viszont Domokos Csaba biológussal, a Milvus Csoport tagjával beszélgetünk a nagyvadakat érintő tényekről és tévhitekről. Ha további érdekességeket szeretnének megtudni a medvékről kövessék a…
Aktuális – Indul az Angyalkaraván!
Harmadik alkalommal szervezik meg az Angyalkaravánt, idén személyes jelenléttel és az online térben is. Az idei indulásról, kézművesekről, helyszínekről és új ötletekről kérdeztük Czirjék Kati alapítótagot. Riporter: Bálint Enikő