Az Agnus Rádió és a Szabadság napilap közös rovata
Virtuális vendéglátónk a kolozsvári Pulzus közösség igazgatója, Visky Anna a görög lecsó receptjét osztotta meg velünk, de mesélt a főzési szokásairól és az általa kedvelt ízvilágról is.
Fakanálforgatónk szereti ez erdélyi hagyományos fogásokat, viszont nem részesíti előnyben a pajzsmirigybetegsége miatt. Számára az a hagyomány fontos, amit édesanyja teremtett meg, aki kerülte a zsíros húsokat, a gluténtartalmú ételeket, tejtermékeket. Elsősorban növényi alapanyagokból készítette el az ételeket. A frissen csavart gyümölcslevek nem maradhattak ki az étrendjükből, de nagy kedvencük a humusz és az avokádókrém is.
Pulzus-igazgatóként, feleségként és családanyaként arról is mesélt, hogyan fér bele a főzés a mindennapi programjába. Visszaemlékezett arra az időszakra is, amikor egyedül élt, és bevallotta, hogy annak idején nem töltött annyi időt a főzéssel, a második fogásokat részesítette inkább előnyben. Amióta férjhez ment és gyermekeik vannak, kétnaponta főz a reggeli órákban. Általában nagy adagokat készít, és ha szükséges, lefagyasztja. Előfordul, hogy a barátaik betoppannak hozzájuk, s akkor őket is megkínálják.
Házigazdánk bevallotta, hogy szeret egyedül tevékenykedni a konyhában, mert olyankor kikapcsolódhat, és szeret addig kóstolgatni, amíg olyan nem lesz az étel, amilyennek elképzelte. Főzés közben általában egy-egy podcastet vagy zenét hallgat. De olyan is előfordul, hogy közösen főznek a gyermekeivel, megpróbálja őket is bevonni a főzésbe, ami kihívást jelent számára.
Anna és családja körében a keleti ízvilág dominál, ezért a rizs alapélelmiszer náluk, mindig van belőle a hűtőjükben. Eszébe jutottak a koreai élményei, mert ottjártakor előfordult, hogy reggel, délben és este is rizset fogyasztottak. Anna, a családjában egyedüliként, nem fogyaszt kenyeret, így azt rizzsel helyettesíti. Szeretik még az indiai ízvilágot, kedvencük a szerecsendió, a kurkuma, a curry és a gyömbér. Elmesélte, hogy a lencsét gyömbérrel szokta ízesíteni, ami gyulladáscsökkentő hatású. Figyel arra, hogy egészséges fogásokat készítsen, és egészségesen táplálkozzanak. Felhívta a figyelmünket a gyulladásra, amely szerinte a meddőség egyik okozója is lehet. Úgy véli, az étrendváltoztatás eredményes lehet, és fontosnak tartja, hogy először a természetes módszereket próbálják ki.
Megtudtuk, hogy az ünnepi falatokat a nagyszülőknél szokták elfogyasztani. Előétellel kezdik, ami különféle sajtokat és olajbogyót, prosciutto sonkát, füstölt lazacot tartalmaz. A főfogás általában grillcsirke vagy nagyobb adag disznóhús édeskrumpli-körettel. Amíg erre várnak, elfogyasztják az előételt. Bihar megyében, ahonnan származik, hagyomány a húsleves készítése is, így az sem hiányozhat az ünnepi asztalról. A desszert pedig nyers süti, ami egészségesebb. Velünk is egészséges étel receptjét osztotta meg.
Görög lecsó
Hozzávalók:
- 2 cukkini
- 2 padlizsán
- 1 piros kaliforniai paprika
- 1 sárga kaliforniai paprika
- fűszerek (só, bors, rozmaring)
A paradicsomszószhoz:
- 5 paradicsom
- 1 fej vöröshagyma
- 1 paprika
- 3 gerezd fokhagyma
- Kakukkfű
- Petrezselyemzöld
- Olívaolaj
Elkészítése:
- A vöröshagymát megpucoljuk, és megdinszteljük.
- Hozzátesszük a meghámozott paradicsomot, sóval, borssal, petrezselyemzölddel és kakukkfűvel fűszerezzük. Utána 15 percig főzzük, amíg szószállagú nem lesz.
- A többi zöldséget megmossuk, felvágjuk.
- Olívaolajat öntünk egy tálba, hozzáadjuk a paradicsomszószt és a zöldségeket.
- Mindezeket megfűszerezzük, s betesszük a sütőbe.
Jó étvágyat kívánunk!
Szerkesztő: Bálint Enikő
Keressenek meg minket, és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elké-szítési módját! Mi ellátogatunk az önök konyhájába!
Postacímünk: Kolozsvár, 400158, Eötvös/Constanţa utca 1-3. szám, de írhatnak elektronikus postací-münkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 15 óra között.
Please follow and like us: