Mai műsorunkban Rátoni Csabával, a Dévai Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgetünk a reformációról.
Riporter: Szecsődi Árpád
Mai műsorunkban Rátoni Csabával, a Dévai Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgetünk a reformációról.
Riporter: Szecsődi Árpád
A Zenélő köntös INTERMEZZO című sorozatában a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei a színpad és magánélet mezsgyéjén elevenítik fel emlékeiket és szövik álmaikat minden hónap első és utolsó vasárnapján. A művészek meghívása azt a sorrendet követi, ahogyan az intézménybe felvételt nyertek. Október utolsó vasárnapján a műsor vendége Veress Orsolya.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Mai műsorunkban Barabás Lőrinc jazztrombitás dalaiból hallhatnak egy válogatást. A fúziós jazz, funky és elektronikus zenét ötvöző művész meghatározó alakja a magyarországi jazz és könnyűzenei életnek.
Szerkesztő: Bíró Hunor
Fotó: Posztás János
Huszonöt éves a református énekeskönyvünk. Az anyanyelvű igehirdetés és gyülekezeti éneklés a reformáció fontos vívmánya. A gyülekezet éneklése Istent dicsőítő imádság, amely tanítás és hitvallás. Ahogy ezt a huszadik évfordulón is tette a Kolozsvár- Alsóvárosi Református Egyházközség most is megrendezi az Énekelt Reformáció énekmaratont, amelyre szeretettel várnak mindenkit október 30-án. Az énekmaraton programjairól, hagyományáról kérdeztük Adorjáni Katalint, a Kolozsvár- Alsóvárosi Református Egyházközség kántorát.
Riporter: Bálint Enikő
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A mellrák a leggyakoribb rákbetegség a nőknél, az Európai Unióban évente 430 ezer nő betegedik meg mellrákban. A 35 és 59 év közötti nők esetében a mellrák az első számú elhalálozási ok, a férfiaknál ez kevesebb, de előfordulhat. A továbbiakban dr. Bauer Orsolyával, általános sebész szakorvossal és egyetemi tanársegéddel beszélgetünk a mellrák elleni küzdelemről.
Riporter: Bálint Enikő
A Kéz a kézben jótékonysági licitcsoport továbbra sem engedi el a gyerekek és családjaik kezét, segíteni szeretne valóra váltani az álmokat. „Együtt sikerülhet” – vallja Váradi Mónika, a Kéz a kézben jótékonysági licitcsoport egyik adminisztrátóra. Az következőkben vele beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
Áhítat – Pál apostol Kolosszébeliekhez írt levelének 2. részének, a 16-23-ig terjedő versei alapján szól hozzánk Isten igéje, Katonáné Varga Olga a magyarországi Zsákai és Furtai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.
Keresztyén élet rovatunkban a kálnoki református gyülekezetekkel ismerkedünk meg Tóth Anna, a gyülekezet lelkipásztorának segítségével.
Szerkesztő: Szecsődi Árpád
Látogató egészség- és életmódmagazinunk mai témája a leukémia.
Szerkesztő: Szabó Anita
Fotó: Bill Branson, National Cancer Institute
Évszázados értékek az egyházzenében, a 25 éves Magyar Református Énekeskönyv tükrében címmel tartottak egyházzenei konferenciát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), Református Tanárképző és Zeneművészeti Karán. A konferencia meghívottjai különböző témakörökben tartottak előadásokat az egyházzene értékeiről és 25 éves múltjáról. Az előadásokról és az egyházi énekek szerepéről, valamint az egyházizenében megtalálható magyar zeneszerzők XX. századi kórusműveiről beszélgetünk dr. Péter Évával, a BBTE, Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar egyetemi docensével.
Riporter: Bálint Enikő
Miután a közelmúltban a Kolozsvári Magyar Operában is helyet kapott, ezúttal a Zenélő köntösben nosztalgiázhatunk Zerkovitz Bélával, a zeneszerző halálának évfordulójára összeállított műsorban.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Fotó: MTI Fotó: Reprodukció