Agnus Rádió

Keresztyén élet 2021-07-07

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 24. fejezetéből a 1-9-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Földesiné Kántor Mária a magyarországi Hernádnémeti Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Beliczai Angéla “Engem Várnak a szigetek” Molnár Mária tizenöt éve a pápuák között című könyvéből, Tabo és Hiuen, Az okos krokodilus, Galambvadászat és A Harmadik életveszedelem című részeket, felolvassa rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Újra ülésezett az EREK közgyűlése

Kolozsváron tartotta évértékelő közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület július 1-jén. A tavalyi kihagyás miatt a testület a 2019-es és 2020-as tevékenységet is áttekintette. A missziói ügyek alakulásáról Szegedi László Tamás generális direktor számolt be a közgyűlésnek és Berekméri Gabriellának, a református.ro munkatársának.

Fotó: Kiss Gábor

Please follow and like us:

Keresztyén élet 2021-07-06

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 23. fejezetéből a 23-35-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Földesiné Kántor Mária a magyarországi Hernádnémeti Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Nők a Bibliában sorozatban ma Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának segítségével egy újabb bibliai női szereplővel ismerkedünk meg, aki nem más mint Sába királynője.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztyén élet 2021-07-05

Áhítat – Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 23. fejezetéből a 12-22-ig terjedő versek alapján szól hozzánk Isten igéje, Földesiné Kántor Mária a magyarországi Hernádnémeti Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Biblos könyvesbolt könyveit bemutatja Veress Miklós, a Református Sajtóközpont iratterjesztésének munkatársa.

Lőrincz István református lelkipásztor Pál apostol körüli emberek című írásából, ma a Jakab, az Úr és Pál testvére című részt felolvassa Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Látogató – Laktózérzékenység

A laktózérzékenység különböző kontinensek lakóit más és másként érintik. Erről is hallhatnak most következő Látogató rovatunkban.

Szerkesztő: Janicskó Mihály Noémi

Please follow and like us:

Aktuális – Képzőművészek a KT palettáján

A Kolozsvár Társaság június 29-én, kedden 18 órától szervezte meg a Képzőművészek a KT palettáján című programsorozat újabb részét. Több mint egy év szünet után, ismét egy beszélgetéssel egybekötött minikiállításon vehettek részt az érdeklődők. A meghívottal, M. Lovász Noémi képzőművésszel, a Báthory István Elméleti Líceum tanárnőjével, Ferencz Zsolt a Kolozsvári Rádió munkatársa beszélgetett. A következőkben M. Lovász Noémivel beszélgetünk és többek között arról is kérdezzük, hogy honnan ered a művészetek iránti szeretete.

Riporter: Kecskés Csaba

Please follow and like us:

Zöld percek – A biokertészet alapjai

Zöld percek rovatunk mai vendége Nagy-László Kinga tájépítész mérnök, akivel többek között arról beszélgetünk hogyan lehet szép, de ugyanakkor természetbarát és számunkra is egészséges kertünk.

Szerkesztő: Deák Anita

Please follow and like us:

Zenélő köntös – Intermezzo: Fülöp Márton

A Zenélő köntös INTERMEZZO című sorozatában a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei a színpad és magánélet mezsgyéjén elevenítik fel emlékeiket és szövik álmaikat minden hónap első és utolsó vasárnapján. A művészek meghívása azt a sorrendet követi, ahogyan az intézménybe felvételt nyertek. A mai műsor vendége Fülöp Márton.

Szerkesztő: Nagy Ibolya
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Please follow and like us:

Aktuális – Zenés utazásra hív a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Egy év kihagyás után ismét személyes jelenléttel szervezik meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivált július 10-18. között. Hat országból érkeznek meghívottak és az erdélyi zenekarok is színesítik a hazai palettát. A fesztivállal párhuzamosan zajlik a Régizenei Nyári Egyetem. A fesztiválról, meghívottakról és a nyári egyetem mesterkurzusairól beszélgetünk a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzserével, Ferencz Angélával.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Házaló recept – Füstölt lazacos, spárgás tészta Stein Blanka Paulától

A mai napon Stein Blanka Paula közgazdász osztja meg velünk a füstölt lazacos, spárgás tészta receptjét és virtuálisan bepillanthatunk egy munkanapjának főzési szokásaiba.

Virtuális vendéglátónk Stein Blanka Paula Marosvásárhelyen kezdte tanulmányait. Középiskolás korában versenyek által megtetszett neki a közgazdaság tantárgy, így közgazdász szakon folytatta tovább tanulmányait a kincses városban. Kilenc éve már, hogy Kolozsváron él.
Jelenleg egy multinacionális vállalatnál dolgozik, klienseknek a rendeléseivel. Mivel otthonról dolgozik, így sokkal jobban be tudja illeszteni a mindennapjaiba a főzést, mint a koronavírus előtt.
Elmesélte, hogy amióta felfedezte a főzés okozta örömöket nagyon szeret a konyhába tevékenykedni. Előfordul, hogy ő találja ki a recepteket a fantáziájára bízva milyen lesz az ételfogás.
Felelevenítette a legelső főzési emlékét is, egy brokkolis pitét készített. Nekünk is ajánlotta a receptet. Elárulta, hogy már hagyománnyá vált konyhájában, hogy mindenféle zöldséget, gyümölcsöt vásárol terv nélkül és ezekből készít valami új vagy megszokott ételfogást.
Megtudtuk hogyan és honnan készíti el az ételfogásokat. Legtöbbször az internetről nézi ki recepteket, Jamie Oliver receptjeit nekünk is ajánlotta. Minden, ami az olasz ízvilághoz köthető azt szívesen elkészíti. Az új ételfogások mellett a hagyományos, az édesanyja és nagymamája receptjeit is előszeretettel készíti.
Blanka számára a főzés egy kikapcsolódást jelent, abban a pillanatban csak arra koncentrál, hogy jól sikerüljön a recept. Ezúttal is egyik kedvenc receptjét osztotta meg velünk.

Füstölt lazacos, spárgás tészta (szélesmetélt)

Hozzávalók:
• 1 köteg zöld spárga
• 200 gramm füstölt lazac
• 1 citrom
• 2 kanál tejföl
• kb. 150-200 gramm tészta
• olívaolaj
• só, bors (ízlés szerint)
• parmezán

Elkészítés:
1. A tésztát sós forró vízben megfőzzük.
2. Előkészítjük a spárgát: egy zöldséghámozóval vékony csíkokat vágunk, ezt félretesszük és a maradék spárgát felaprítjuk.
3. A felaprított lazacfilét egy kevés olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felaprított spár-gát.
4. Hozzáadjuk a citrom levét és a reszelt héját.
5. Amikor a lazac rózsaszínre pirult hozzáadjuk a megfőtt tésztát, tejfölt, illetve a tészta vízéből egy kanállal fellazítjuk.
6. Ezt megfűszerezzük (só, bors), majd hozzáadjuk a spárgacsíkokat.
7. Egy kevés parmezánnal tálaljuk.

Jó étvágyat!
Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.