Agnus Rádió

Látogató – Limfóma

A Kárpát-medencei református rádiók közös egészség- és életmódmagazinjában, a Látogatóban ma a limfómáról beszélgetünk.

Szerkesztő Szabó Anita

Please follow and like us:

Vasárnapi Beszélgetés – Várom az Urat

„Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, várja az én lelkem, és bízom ígéretében.” a  hagyománnyá vált 130. Zsoltár 5-6 versével zárták a 19. Adventi Keresztyén Zenefesztivált az Auditorium Maximum székhelyén december 14-én. 

Mai Vasárnapi Beszélgetés rovatunkba a Zenefesztiválról hallhatnak beszélgetéseket és felvételeket.

Szerkesztő: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Fény a rácsokon

Nemrég újra kiadták Csiha Kálmán Fény a rácsokon címmel emlékiratait, amely mégsem teljesen azonos a korábbi, azonos című kötettel. A könyvről Ősz Sándor Előd levéltárost, Csiha Kálmán életútjának jó ismerőjét kérdezte Janicskó-Mihály Noémi.

Please follow and like us:

Aktuális – Jótékonysági orgonahangverseny Noelnek

Jótékonysági orgonahangversenyt szerveznek Ölyüs Noel Róbertnek a Farkas utcai református templomban december 17-én, délután 18 órától.

A négyhónapos kisfiúnál az SMA-1 nevű genetikai betegséget, azaz gerinc eredetű izomsorvadást diagnosztizálták október 22-én. A szülők a Zolgensma nevű gyógyszerre gyűjtenek, ami több mint 2,1 millió dollárba kerül és az orvostudomány jelenlegi állása szerint ez jelenti az egyetlen gyógyulási lehetőséget. 

A hangversenyen összegyűlt adomány teljes egészét Noel javára fordítják.

Az orgonahangverseny előadójával, Fazakas Ádám Sándor orogonaművésszel, a Kolozsvár-Kerekdombi Református Egyyházközség kántorával beszélgetünk Noelről és az orgona világáról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Az első világháború emlékiratairól

Bemutatták Újházi Sándor Zúgott a Dnyeszter partja című emlékiratát a VII. Adventi Könyvvásár keretében a Vallásszabadság Házában. A kötetről Benkő Levente történésszel, szerkesztővel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Alice az ágyban

Susan Sontag Alice az ágyban című darabját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház december 14-én, szombaton Porogi Dorka rendezésében. Az amerikai írónő egyetlen drámája egy nehéz állapotot dolgoz fel, amelyet a rendező igyekezett játékosan, humorral színre vinni.

Ezzel az előadással zárul a fiatal rendezők számára meghirdetett projektsorozat, amelyet a színház 2017-ben hirdetett meg, hogy a pályakezdő színházi alkotóknak lehetőséget biztosítson a kibontakozásra.

Porogi Dorka rendezővel Janicskó-Mihály Noémi beszélget.

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.