Agnus Rádió

Házaló Fazék- Goga Sarolta: Vendégváró saláta

Házaló Fazék rovatunk fakanálforgatója ezúttal Goga Sarolta, aki gyerekkori álmainak beteljesüléséről és vendégvárósaláta-receptjéről mesélt nekünk. 

Vendéglátónk kiskorában arról álmodozott, hogy egyszer édesanya lesz és gyerekeket tanít. Hálás, mert álmai teljesültek. Tanítónőként kezdte, Székelykálban összevont osztályokban tanított, majd befejezte a Református Tanárképző Kart és vallástanárnőként dolgozott Kolozsváron. Azt hitte, vallástanárnőként sokkal könnyebb lesz a tanítás, mint tanítónőként. Vallja, hogy vallástanárnőként nagy a felelősség. – A mindennapi Istenre mutatás olykor nem a legegyszerűbb, mert hitelesen kell átadni mindazt, amit Isten üzen – mondta. Hozzátette: úgy érzi, nem mindig sikerül tökéletesen átadni az igét, de a Szentlélek segítségével hiteles.

Jelenleg a Sigismund Toduţă Zenelíceumban és a Nicolae Titulescu Iskolában tanít hittant. A nehézségeket tanulási folyamatnak tekinti. Találkozott olyan élethelyzetekkel, ahol a magot nem tudta elhinteni, mert akadályba ütközött, de igyekezett átadni az üzenetet, és a többit az Úrra bízta.

Házigazdánk fontosnak tartja a hittanórát, mert szerinte az élet része. – Ha van hited, akkor van mibe kapaszkodni, van remény, továbblépés, újrakezdés, új esély, és tudod, hogy Istenre mindig számíthatsz – fogalmazott a tanár, akit örömmel tölt el, hogy a diákok általában részt vesznek a vallásórán. Sőt, az is előfordul, hogy egy-egy diák szülei nem istenhívők, de a gyereküket mégis beíratják vallásórára, ami tiszteletreméltó. 

A mindennapi főzésbe férje is besegít. Fontosnak tartja, hogy mindig legyen meleg étel az asztalon, mert úgy egészséges, és ezt a hagyományt szeretné átadni a kislányának is. Meg szokták beszélni közösen, hogy milyen ételt készítsen, készítsenek el aznapra. Az első fogást nélkülözhetetlennek tartja, és szeret minden napra friss második fogást készíteni. Figyel arra is, hogy legalább este közösen étkezzen a család.

Otthonról hozta mintaként magával a klasszikus ételeket: a csirkepaprikást, a puliszkát, a töltött káposztát, a paszulylevest. Kolozsvári konyhájában gyakran készülnek roston sült húsok és különböző saláták is. 

A közös főzések alkalmával a férje és kislánya az előkészületekben szokott segíteni, házigazdánk pedig az ízeket adja a fogásokhoz. Családjával együtt a hagyományos ízeket szereti, nincsenek oda a túlfűszerezett, csípős fogásokért. Elárulta, hogy étkezés után mindig közösen mosogatnak el.

Kedvenc ételük a húsleves, a roston sült hús, a szalma­krumpli, a lerben sült krumpli és az ünnepekkor elmaradhatatlan töltött káposzta.

Sarolta elmondta: számára a főzés olyan természetes, mint az öltözködés. Visszaemlékezett kedves gyerekkori főzésére, amikor édesanyja odaállította laskát készíteni. Egy órán át őrizte, míg elkészült. De édesanyja a malacoknak adta „remekművét”, de aztán ismét rábízta a feladatot. Csillogó szemmel mesélte, hogy ismét belevetette magát a laskakészítésbe, de túl keményre sikerült, ezért újra malaceledel lett. Édesanyja ezalatt a mezőn munkálkodott, mire hazaérkezett, a szomszéd néni segítségével a laska is elkészült.

Vendégváró saláta Goga Sarolta-módra

Hozzávalók.

Céklasaláta:

  • két vagy három cékla,
  • egy-két cikk fok­hagyma,
  • mandula vagy dió,
  • kefir vagy joghurt (akár majonéz),
  • 4 adagra való csirkeszárny,
  • só,
  • bors

Vegyes saláta:

  • egy-két zeller,
  • két-három sárgarépa,
  • két-három alma,
  • egy citrom.

Elkészítése: a céklákat megfőzzük, meghámozzuk és lereszeljük, hozzáreszeljük a fokhagymát és beletesszük a diót vagy a mandulát, majd elkészítjük a majonézes – vagy kefires, joghurtos – öntetet. Végül megfűszerezzük és összekavarjuk. A zellert, sárgarépát, almát szintén megreszeljük, leöntjük öntettel és összekavarjuk. A csirkeszárnyakat megfűszerezzük. A fűszereket kevés mustárral is elkavarhatjuk. A megfűszerezett csirkeszárnyakat roston megsütjük. Krumplit is készíthetünk mellé, hogy azzal tálaljuk.

 

Szerkesztő: Bálint Enikő
Fotó: Deák Anita

Please follow and like us: