Agnus Rádió

Keresztyén Élet 2018-06-19

A Budapesti Mária rádiótól átvett, a Krisztusi Szolidaritás Keresztény Emberjogi alapítvány, műsorában, két közelkeleti fiatalember életével ismerkedhettek meg a hallgatok, Noir és Péterrel, akik keresztyén hitükről tesznek bizonyságot.

Szerkesztő: Víz Péter és Por Tünde

Please follow and like us:

Credo 2018-06-19

Áhítat – Éfézus 6,12 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, A Keresztyénség és Kultúra, keresztyén kultúra, erkölcs című rész ötödik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Apák napja

Apák napján a Zenélő köntös is az apákról szól. Bachot, aki egyébként húsz gyerek apja volt, azért idézi fiai muzsikájának tükrében a szerkesztő,mivel ők a kevésbé ismert zeneszerzők.
Fordított a helyzet Mozart esetében, ezért apja, Leopold Mozart, Pasztorál-szimfóniájának két tételével van jelen komolyzenei műsorunkban.

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Képkeretben Arrigo Boito

Goethe Faustjának zenei feldolgozói közé tartozik Arrigo Boito is, akit mégis leginkább az idős Verdi operáinak szövegkönyvírójaként tartanak számon.  A mai Zenélő köntösben zeneszerző mivoltában kerül előtérbe, és a példáknak szinte mindegyike valamilyen zenén kívüli érdekességgel is felhívja magára a figyelmet.

Please follow and like us:

Zenélő Köntös – Mozart nyáréji muzsikái

Még andalítóbb a nyári éjszaka, ha zsongásába éjjelizene is vegyül… ám ahogy a sötétséget elárasztották a mesterséges fények, úgy szorult – sajnos – egyre inkább háttérbe a széptevésnek  ez a gáláns módja.  Most lehunyt szemünk sötétjében képzeletbeli gyertyát gyújtva fogadhatjuk lelkünkbe  Mozart megnyugtatóan derűs muzsikáját.

Please follow and like us:

Keresztyén Élet 2018-06-18

Áhítat – Roma 12,9-21 terjedő versek alapján szolt Isten igéje, Gazdag Edit a Magyarországi Fegyverneki és Örményesi Református Egyházközségek lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában készült, Barangolások Biblia Tájakon, Régi Helységek Mai Üzenete címmel Lőrincz István református lelkipásztor könyvéből, a Filippi című rész első részletét felolvasta Nagy Márta rádiónk önkéntes munkatársa.

Please follow and like us:

Látogató – Véradók világnapja

Látogató című egészség- és életmódmagazinunkat közvetítjük, amelynek mai témája a Véradók világnapja. Rovatunk a Kárpát-medencei református rádiók együttműködésének keretében készült.

Please follow and like us:

Credo 2018-06-18

Áhítat – Ézsaiás 66,12 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, A Keresztyénség és Kultúra, keresztyén kultúra, erkölcs című rész negyedik részletét felolvasta rádiónk önkéntes munkatársa Feischmidt Mária.

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.