A rehabilitáció egy összetett, csapatmunkát igénylő folyamat. Erről tudhatnak meg többet most következő Látogató rovatunkból.
Szerkesztő: Janicskó Mihály Noémi
A rehabilitáció egy összetett, csapatmunkát igénylő folyamat. Erről tudhatnak meg többet most következő Látogató rovatunkból.
Szerkesztő: Janicskó Mihály Noémi
Ceruzák, ecsetek, rajzvázlatok, festővászon és színkavalkádok egyvelege Bencsik János festőművésznek, grafikusnak a műterme. Virtuálisan ellátogattunk hozzá, ahol megosztotta velünk festészete alkotási folyamatait és inspirációs forrásait. Az következő percekben a festőművésszel, grafikussal beszélgetünk.
Riporter: Bálint Enikő
A Zenélő köntös INTERMEZZO című sorozatában a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei a színpad és magánélet mezsgyéjén elevenítik fel emlékeiket és szövik álmaikat minden hónap első és utolsó vasárnapján. A sorozatindító beszélgetésben Székely Zsejkéé a szó.
Szerkesztő: Nagy Ibolya
Gyereknap közeledtével egy erdélyi gyerekzenét játszó együttessel szeretnénk kedveskedni legfiatalabb hallgatóinknak. A Mozsikácska közel tíz éves múltra tekint vissza, legutóbbi lemezük 2018-ban jelent meg Kalamajka címmel. Műsorunk vendége Orbán Ferenc, az együttes frontembere.
Szerkesztő: Bíró Hunor
Visszaállította a rég elveszett Bocskai-táblát a 20. évét ünneplő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az egyetem Rektori Hivatalának otthont adó Bocskai-házban. Az emléktábla avató ünnepségen beszédet mondott dr. Tonk Márton a Sapientia EMTE egyetemi tanára, rektora, rövid történelmi áttekintőt tartott dr. Lupescu Radu történész, az egyetem Kolozsvári Karának docense és végül a három protestáns egyház képviselői áldást mondtak Bocskai István fejedelem nagysága előtt tisztelegve. A továbbiakban az erről készített összeállításunkat hallhatják.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor
A Fiatalon Járvány Után egy virtuális találkozó, amelyre Románia minden megyéjében párhuzamosan kerül sor – egy olyan környezetben, ahol nyíltan beszélhetnek arról, ami fáj nekik most és arról, hogy mire lenne szükségük a járvány után, illetve, hogy hogyan tudják egymást segíteni ebben az időben. A projekt egy sor virtuális találkozót takar, amelyekre párhuzamosan kerül sor minden megyében május 29-én ugyanabban az időben, 11:00 órától. A részletekről Farkas Andrással, a Fiatalon Járvány Után koordinátorával beszélgetünk.
Riporter: Szabó Anita
Három új református óvoda épült magyar állami támogatással Kolozs megyében. Tordán, Désen és Kolozsváron, a tóközi gyülekezetben zártkörű ünnepségen adtak hálát az intézményekért és a támogatókért. A tóközi óvoda 1999 óta a templom alagsorában működött, most pedig megnövekedett létszámmal új épületbe járhatnak a gyerekek. Kozma Andrással, a gyülekezet lelkipásztorával Berekméri Gabriella, a református.ro munkatársa beszélgetett.
Fotó: Kiss Gábor, református.ro
Az első pünkösdkor a tanítványok különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Lélek adta nekik – olvashatjuk az Apostolok Cselekedeteiben. Bizonyára az idegennyelvek könnyű elsajátítása is egy tálentum. Viszont egészen kivételes, ha valaki a szuahéli és a joruba, Kenya illetve Nigéria hivatalos nyelvét próbálja elsajátítani. A jelenleg Liverpoolban élő Adebayo Lilla Zsuzsánna tolmács, újságíró, rádiónk egykori munkatársa sem az afrikai nyelvekkel kezdte, viszont ezeket jelenleg is tanulja. S hogy mit jelent Isten igéjéről nem az anyanyelvünkön beszélni, s hogyan tud lelki értelemben is életreszóló tapasztalat lenni egy karitatív út, erről hallgassuk őt.
Riporter: Janicskó-Mihály Noémi
„Éljük meg a mindennapi hitünket, teremjünk gyümölcsöt.” – biztatott dr. Máté István, a Szászfenesi Református Egyházközség parókus lelkipásztora. Pünkösd alkalmával vele beszélgetünk a szolgálatairól és a Szentlélek munkájáról a szászfenesi gyülekezet életébe.
Riporter: Bálint Enikő
Fotó: Kiss Gábor
Pünkösdi lelkületre hangoló Bach muzsikával várja hallgatóit a Zenélő köntös szerkesztője, Nagy Ibolya.