Áhítat – Az első Zsoltár első versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Kovács Mihály: Ma ha az Ő szavát halljátok című…
Posts TaggedSzecsődi Árpád
Keresztény Élet 2024-08-19
Áhítat – Nehémiás próféta könyve 4 fejezete 1- 10 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten üzenete Tóth Orsolya, a Magyarországi Tokai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton a kiadó…
Credo 2024-08-19
Áhítat – Az első Zsoltár első versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Hajdó Tímea, a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Kálvin könyvkiadó kiadásában megjelent Kovács Mihály: Ma ha az Ö szavát halljátok című…
Megrendezésre került a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés
A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több mint száz, Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével valósul meg a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója…
Credo 2024-07-30
Áhítat – Máté evangéliuma 1 fejezetéből a 1 – 17 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Dérer Zsolt, a Magyarországi Putnoki és Serényfalvi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr….
Credo 2024-07-29
Áhítat – János apostol jelenésekről írott könyve 22 fejezetéből a 8 – 21 terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Dérer Zsolt, a Magyarországi Putnoki és Serényfalvi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Parakletos könyvkiadó…
Credo 2024-07-27
Áhítat – A Máté evangéliuma 8 fejezetének a 5 – 13 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Kovács Zsolt Levente, a Magyarországi Vizsolyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr….
Credo 2024-07-26
Áhítat – A Máté evangéliuma 8 fejezetének a 1 – 4 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Kovács Zsolt Levente, a Magyarországi Vizsolyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr….
Credo 2024-07-25
Áhítat – A Máté evangéliuma 7 fejezetének a 24-29 terjedő versei alapján szólt hozzánk Isten igéje Kovács Zsolt Levente, a Magyarországi Vizsolyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Parakletos könyvkiadó kiadásában megjelent Dr. Tatai István:…
Keresztény Élet 2024-07-24
Áhítat – Pál apostol Timotheushoz írott első levele 1 fejezetének az 15 verse alapján szólt hozzánk Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában…