Posts TaggedLukács Orsolya Izabella

Aktuális – KMN: Alföldi László: Kolozsvártól Bukarestig – könyvbemutató

Alföldi László volt kolozsvári főkonzul közel 30 évig megszakítás nélkül dolgozott a Külügyminisztérium diplomatájaként román területen. Húsz évet töltött külszolgálatban Kolozsváron és Bukarestben, illetve a román terület referenseként. Könyve rendhagyó visszaemlékezés, amelyben eddig nem publikált…

Elolvasom

Aktuális – KMN: kiállítás és emlékműsor Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulóján

A 100 éve született Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész klarinéttanárként kezdte pályáját a kolozsvári Zenelíceumban. 40 évesen feleségül vette Jakab Ilona festőművésznőt, akinek ösztönzésére kezdett el festeni. 1990-ben elhunyt a felesége, akit 1993-ban követ. Halála előtt…

Elolvasom

Aktuális – Molnár Endre: a Székelykakasdi Református templom felújítása

Teljesen felújították Székelykakasd református templomát. A kívül-belül megújult hajlékért, Isten gondviseléséért, az eredményes munkáért és bőkezű támogatásokért vasárnap, július 31-én adott hálát a közösség. A székelykakasdon szolgáló református lelkipásztorral, Molnár Endrével beszélgettünk. Riporter és szerkesztő:…

Elolvasom