A mai SzemLéllek című rovatunk vendége Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke, aki kendőzetlen humorral mesél nekünk a bukaresti, kolozsvári és erdélyi szolgálatairól. Belehallgathatunk a püspöki szolgálat mindennapjaiba is. Tartsanak velünk!…
Posts TaggedBalint Eniko
A színház mindenkié! Kulturális kavalkád a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
A Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962 óta március 27-én ünneplik a Színházi Világnapot. Ennek apropóján a kolozsvári társulat egy háromnapos programsorozattal készült. A programban klasszikus és kortárs szerzők előadásai egyaránt helyet kaptak, valamint interaktív eseményekkel,…
Kolozsvári Magyar Napok
Tizenhatodik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat a kincses városban. Az idei mottó a ,,Helyben vagyunk!”. A rendezvény ezúttal is különböző kulturális eseményeknek ad otthont augusztus 17-24. között. A megszokott kültéri programok idén is…
Épül-szépül a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sajtótájékoztatót szervezett a beruházási és a felújítási projektjeikről Kolozsváron március 18-án. Dr. Tonk Márton a Sapientia EMTE rektora, egyetemi oktatója beszámolt a projektekről és a jövőbeli terveikről. A további percekben…
A múlt szava, a jövő ereje!
A hagyományokhoz híven az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek a tiszteletére a kincses város lakói kokárdával Kossuth dalokat énekelve muzsikaszó kíséretében népviseletben nemzeti zászlót lobogtatva a Protestáns Teológiai Intézettől a Főtérig vonultak március 15-én. Az…
Légy te is a Yuppi Camp táborok önkéntese!
Új élmények, barátságok és vidámság határozza meg a Yuppi Camp táborok önkéntesek életét, akiket Manóknak hívnak. Az elmúlt években több, mint 1750 résztvevő és 1450-nél is több önkéntes rajzolt szivárványt a Yuppi táborozók életébe. Manókat…
XXII. Tavaszi Találkozó- JELEN/ LÉT
A kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület fiataljai részt vettek a Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján Marosvásárhelyen az elmúlt hétvégén. A Tavaszi Találkozó résztvevői és előadói közösen körbe járták, hogy mit jelent az Ő jelenléte…
SzemLéllek – Murádin Lovász Noémi
A SzemLéllek című műsorunk mai vendége Murádin Lovász Noémi festőművész, grafikus, tanár. Mesél nekünk az alkotás öröméről, a tanítói hivatás kihívásairól és a családanyai mindennapjairól. Tartsanak velünk! A műsor a Kolozsvári Városi Tanács támogatásával jöhetett…
Kolozs Megyei Téli Sportolimpia Kisbányán
Második alkalommal szervezik meg a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezésében a Kolozs Megyei Magyar Iskolák Téli Sportolimpiáját Kisbányán március 6-án. A kategóriákról, versenyszámokról és a versenyről kérdeztük Majoros Csillát, a Communitas…
SzemLéllek – Somai László József
SzemLéllek című műsorunk mai vendége Somai László József ügyvéd. Mesél nekünk pályaválasztásáról, karrierje kezdetéről, szakmai és szabadidős tevékenységeiről. Tartsanak velünk ma is, egy izgalmas, vidám hangulatú beszélgetést hallhatnak! Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro · SzemLellek_20250227_SomaiLaszloUgyved