Először szervezték meg az Erdély dala versenyt, amelynek célja, hogy megtalálják azt a dalt, amely az erdélyi életérzésről, erdélyi fiatalokról és erdélyi fiataloknak szól. A versenyt a Szintaxis együttes Lassú vonatok című dala nyerte a…
Posts TaggedBalint Eniko
Aktuális – Önértékelésem útja, női est a Pulzus és Re:Geni ifivel
A Pulzus és a Re:Geni ifi szervezésében Önértékelésem útja címmel nyílt női estet tartanak a Pulzus tér helyszínén november 8-án. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A női körről, a témáról és a szervezésről kérdeztük…
Aktuális – Megújult templom, orgona és harang Székelyvaján
Az eltörött harangot megújították, az orgonát és a templomot restaurálták Székelyvaján. A székelyvajai harang, orgona és templom történetéről, valamint a gyülekezeti életről kérdeztük Pápai László Miklóst, a Székelyvajai Református Egyházközség parókus lelkipásztorát. Riporter: Bálint Enikő…
Aktuális – Várady Tibor könyvbemutató
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Tanszékének szervezésében mutatták be Várady Tibor: Mi legyen a bronz utazóórával? című művét a Bocskai-házban. A szerzőt kérdeztük kutatásáról és az utókornak megírt gondolatairól. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro ·…
Aktuális – Új ruhát kapott a marosnémeti református templom
Hálaadó istentisztelet keretében köszönték meg Istennek és a támogatóknak a marosnémeti református templom restaurálását az elmúlt hétvégén. A Dévai Református Egyházközség parókus lelkipásztorát, Rátoni Csabát, kérdeztük a templom történetéről és a restaurálási folyamatokról. Riporter: Bálint…
Aktuális – Ismét Oviolimpia!
A Csemete Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven újra megszervezi megújulva az Oviolimpiát a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar társszervezésében október 21-én. Az résztvevőkről és az Oviolimpia fontosságáról beszélgetünk dr. Lészai Lehellel, a Csemete Alapítvány…
Aktuális – Túrázz ősszel is az EKE-vel
Őszi sétákkal, gyaloglással, társasággal, tiszta levegővel és csodás tájak bebarangolásával várja az EKE, azaz az Erdélyi Kárpát Egyesület a túrázókat. A túrákról kérdeztük az EKE irodavezetőjét, Kismihály Boglárkát. Riporter: Enikő
Aktuális – Megújult Kisesküllőn, Bodonkúton és Magyarfodorházán a református templom
Hálát adtak a bodonkúti, kisesküllői és magyarfodorházai református templomok felújításáért az elmúlt hétvégén. A leány egyházközségek, valamint a Bodonkúti Református Egyházközség gyülekezeti alkalmairól és a templom felújításáról kérdeztük Gáspár Károly parókus lelkipásztort. Riporter: Bálint Enikő
Aktuális – Olaszországi színes kövek Lukács Orsolya Izabella hátizsákjában
Egy hátizsákkal és útitárssal indult el kíváncsian Lukács Orsolya Izabella, az Agnus Rádió munkatársa egy három hetes európai körútra vonattal. Erről mesél nekünk. Riporter: Bálint Enikő Fotó: Deák Anita
Aktuális – Megújult a beresztelki református templom
Hálát adtak ünnepi istentisztelet keretében a több éves munka sikeréért, Isten áldásáért a felújított beresztelki református templomban. A templom restaurálási folyamatairól, a történetéről és a beresztelki gyülekezetről kérdeztük Szép Eduárdot, a Beresztelki Református Egyházközség parókus…