Növényi festésű gyapjúból készített kézműves alkotásokat tekinthettek meg az érdeklődök az Árnyalatok című kiállításmegnyitón az Erdélyi Néprajzi Múzeum épületében január 19-én. A múzeum igazgatójával, Tötszegi Teklával és a növényi festő, szövő művésszel, Páll Etelkával beszélgetünk…
Posts TaggedBalint Eniko
Aktuális – A varrás művészete
Albert Bea kalotaszegi mintákkal kezdett el varrni gyerekkorában. Mára már különböző minták ötleteiből merít és szabadidejében elkészít egy-egy terítőt, függönyt, párnát, kiegészítőt. Velünk is megosztotta a varrás technikájának fortélyait. A továbbiakban vele beszélgetünk. Riporter: Bálint…
Vasárnapi beszélgetés – Az Alverna múltja és jelene
Mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban a Kolozsvári Református Kollégium két diákja, Bándi Dávid és Nyisztor Attila, beszámol az Örökségünk Őrei vetélkedőn való részvételükről. Beszélgetünk a versenyről, a feladataikról és megtudhatjuk, hogy miért az Alverna épületet fogadták…
Aktuális – Táplálkozzunk egészségesen ebben az évben is
Az egészséges táplálkozásnak sokféle vetülete van. Vélemények és ellenvélemények sorozatát hallhatjuk különböző szakemberektől. Nem mindegy milyen arányban eszünk zöldségeket egy ételfogás alatt – hívja fel figyelmünket a dietetikus, táplálkozási szakértő, Szilágyi Karola. A továbbiakban vele…
Aktuális – Az Apahidai Református Missziós Egyházközség szolgálata
Az Apahidai Református Missziós Egyházközséghez tartozó települések mindennapjai tele vannak megpróbáltatásokkal, nehézségekkel. Az egyházközségek gyülekezeti alkalmai a nehézségek ellenére mára már hagyománnyá váltak. A továbbiakban mindezekről beszélgetünk dr. Sikó Csabával, az Apahidai Református Missziós Egyházközség…
Hobbimesék – Társasjáték élmények Nagy Józseffel
A mai Hobbimesék rovatunk vendége Nagy József, aki egy baráti társaság keretében megszerette a társasjátékokat. Azóta egész gyűjteménye lett és mára már társasjátékon keresztül ismeri meg a barátait. Vele beszélgetünk. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro ·…
Aktuális – Társasjáték élmények Józseffel
Nagy József egy baráti társaság keretében megszerette a társasjátékokat. Azóta egész gyűjteménye lett és mára már társasjátékon keresztül ismeri meg a barátait. Vele beszélgetünk. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro · Aktuális – Társasjáték élmények Józseffel
Aktuális – Családban maradt
Bíró István hatodéves teológiai hallgató, az Agnus Rádió volt munkatársa nem érezte magában az elhívást a lelkészi szolgálatra. Mindezek ellenére olyan utakon indult el, ami közelebb vezette őt Istenhez és megérett benne az elhatározás: lelkipásztor…
Aktuális – Fontosak-e az újévi szokások?
Ápolnunk kell a hagyományainkat, fontos feladatunk az újévi szokások jelentésének az ismerete, megtartása és továbbadása generációról generációra – vallja Szabó Kinga játszóházvezető. Nem mindig ismerjük és tudjuk az újévi szokások jelentését, ezért a továbbiakban összegyűjtöttünk…
Aktuális – A Gondviselés Egyesület karácsonya
„Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus kezem” — hallhatjuk Áprily Lajos versének utolsó soraiban. Ugyan ezeket a sorokat hallhattuk a Kolozsvári Gondviselés Egyesület foglalkoztató központjának a fiatal felnőttek karácsonyi előadásában. A Gondviselés Egyesület az…