Felújították a bonyhai Bethlen-kastélyt. Hálaadó ünnepség keretében mondanak köszönetet október 28-án 12 órától. Több mint háromezer résztvevőt várnak az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteiből. A kastély múltjáról és a hálaadó ünnepségről kérdeztük Borsos Melindát, az Erdélyi…
Posts TaggedBalint Eniko
Rendhagyó történelemóra a Kárpát-medence különböző településein
Rendhagyó történelemóra keretében adták elő A nép ellensége című monodrámát a Gulág Alapítvány munkatársai által Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán az elmúlt héten. Kárpát-medence-szerte bemutatják a túlélők élettörténetein keresztül az akkori, ottani fogságba került és kiszabadult emberek…
Zsoboki alkotótáborról kiállítás
Kiállítást tekinthetnek meg a zsoboki alkotótábor festőművészeinek a válogatásából az Apáczai Csere János Elméleti Líceum Galériájában november 19-én 17 órától. A kiállítás témáiról és az alkotókról kérdeztük a Koncz-Münich András képzőművészt. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro…
Megújult a kidei parókia
Összefogással épült újra a kidei református parókia, amelyet másfél évvel ezelőtt tűzeset semmisített meg. Hálaadó istentisztelet keretében mondtak köszönetet Istennek és az adományozóknak az elmúlt héten. A református parókia múltjáról és az ottani gyülekezetről kérdeztük…
Kolozsvár Társaság programajánlói
Ha kedd, akkor Kolozsvár Társaság programajánlása a hagyományokhoz híven. Az elmúlt egy évben különböző helyszínek adtak otthont az eseményeiknek. A továbbiakban ezekről kérdeztük Veress Enikőt, a Kolozsvár Társaság ügyvezető igazgatóját. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro ·…
TeSó-tábor mélységei a magasságra mutatnak a jövő fele
Hatodik alkalommal szervezték meg a TeSó-tábort a Kolozsvári Tirannosz Ház egyetemista fiú bentlakásában. Az előadások utáni beszélgetések elmélyültek és tartós kapcsolatok alakultak ki. A beszélgetések mélységéről, a témákról és a tábori szervezésről kérdeztük László Lehelt,…
Dalos pacsirták, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal döntőjében a helyetek
Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete hagyományaihoz híven az idén is megszervezi kilencedik alkalommal a Legszebb Erdélyi Magyar Dal döntőjét. Ha valaki úgy érzi tehetséges zenész, de elakadt az elindulásban, akkor ez a…
50. Jótékonysági csoportos tárlat a Kolozsvár- Törökvágási Református Egyházközségben
Egyház a művészekért címmel jótékonysági csoportos tárlaton vehetnek részt az érdeklődök, adományozók a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Kányafő Galériájában október 15-én 10 órától. Az adományokat egy beteg művészúr ápolására és a kárpátaljai református gyülekezet szegény konyhájára…
KLÍMAVÁL(T)SÁG- Pulzus.talks 4.
Negyedik alkalommal szervezik meg a Pulzus.talks előadás-sorozatot KLÍMAVÁL(T)SÁG témakörében a Pulzus munkatársai a Planetárium Caféban október 14-én. A helyek száma korlátozott, ezért regisztrációhoz kötött, amelyet október 12 éjfélig lehet megtenni online platformon. Minden érdeklődőt szeretettel…
Vajdasági rövidek a 23. Filmtettfeszten
A 23. Filmtettfeszten magyar rövidfilmek a Vajdaságból rólunk, hozzánk és bárkiről, bárkinek szóltak. Miskolci Rolland rendezésében Szalonspicc című szerb-magyar animációs rövidfilmről beszélgetünk Agárdi Gábor újságíróval, az animációs rövidfilm egyik megálmodójával. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro ·…