Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok tematikával nemzetközi konferenciát szervez a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete december 2-4. között. A szervezők teret akarnak nyitni a múlt és a jelenbeli női, kisebbségi történetek felé, amelyek kevésbé ismertek és…
Posts Taggedaktualis
Aktuális – Vecsei H. Miklós főszereplésével mutatja be Hamletet a Kolozsvári Állami Magyar Színház
A Showcase 2021 miniévad nyitóelőadásaként mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház William Shakespeare Hamlet című tragédiáját Tompa Gábor rendezésében, december 3-án, 19 órától a nagyteremben. A bemutatóra és az azt követő előadásokra személyesen és…
Aktuális – 8. Oviolimpia
A Csemete Református Óvoda, Napközi és Bölcsőde, valamint a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar idén nyolcadik alkalommal szervezte meg az Oviolimpiát. A lelki táplálékkal együtt jár testünk karbantartása is, a mozgás, amit gyerek korban kell…
Aktuális – MCC Smart City Challenge
A magyar történelmi egyházak által létrehozott Sapientia egyetem hallgatói nyerték az MCC Smart City Challenge 2021 versenyt. A verseny döntőjének a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. Az Innovative Future nevű győztes csapat tagjaival, Ilyés…
Aktuális – Rácz Melinda tanárnő Kazinczy-díjat kapott
Kazinczy-díjjal jutalmazta Rácz Melindát, a Kolozsvári Református Kollégium magyar nyelv és irodalom szakos tanárát a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka Emlékére kuratóriuma. A Kazinczy Ferenc íróról, költőről, a magyar nyelvújítás vezéralakjáról elnevezett „szép magyar beszédért”…
Aktuális – Péchy Blanka-díjban részesítették az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatóját
Péchy Blanka-díjat kapott Vörös Alpár István Vita, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója. A díjat Péchy Blanka érdemes művész születésének 100. évfordulója alkalmából hozta létre a Kazinczy-díj Alapítvány. A kuratórium a díjjal az élőbeszéd…
Aktuális – In the CONCRETE
November 17-én volt Szentes Zágon fotókiállításának megnyitója, In the CONCRETE címmel, a Korunk Stúdiógalériában. A kiállítás létrejöttéről, a New York-ban és San Francisco-ban készült fotókról kérdeztük a képzőművészt. Riporter: Kecskés Csaba
Aktuális – 400 éves a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
Alapításának 400. évfordulóját ünnepli a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Az emlékév alkalmából különböző programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és találkozókkal készülnek. A nyitórendezvény november 15-én Bethlen Gábor születésének és halálának évfordulóján volt. A programokról és Bethlen Gábor…
Aktuális – Indul az Angyalkaraván!
Harmadik alkalommal szervezik meg az Angyalkaravánt, idén személyes jelenléttel és az online térben is. Az idei indulásról, kézművesekről, helyszínekről és új ötletekről kérdeztük Czirjék Kati alapítótagot. Riporter: Bálint Enikő
Aktuális – Menni vagy maradni? Interaktív drámajáték
Online kastélynapok. Nemesek a múlt lencséjén keresztül című rendezvénysorozat keretében interaktív drámajátékot tartott Nádasdi Csilla Emese mese- és drámapedagógus és Barazsuly Viktória művészettörténész, a Korzó Egyesület munkatársa. A drámajáték során a résztvevők megismerkedtek Misztótfalusi Kis…