A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Muresan Judith kolozsvári túlélő osztotta meg velünk a történetét. A következőkben a vele készült beszélgetésből hallhatnak egy részletet, a teljes történetet Vasárnapi beszélgetés rovatunkban hallhatják. Riporter: Bálint Enikő
Posts Taggedaktualis
Aktuális – Megújult az algyógyi református templom
Befejezték az algyógyi református templom felújítási munkálatait. A templom történetéről és az algyógyi közösség életéről beszélgetünk Aknai Szilárd gondnokkal, az algyógyi ifjúsági tábor ügyvezető igazgatójával. Riporter: Bálint Enikő Fotó: Kiss Gábor
Aktuális – Tűzben semmisült meg a kidei református parókia tetőszerkezete
Leégett a kidei református parókia tetőszerkezete január 22-én. A lelkipásztor családja 1 óra körül észlelte a füstöt a kazánházban, azonban nem találták a forrását, a tűz másodpercek alatt lángba borította a tetőt. Nagy Tibor Sándor…
Aktuális – Járványhelyzet és egyház viszonya
A következő percekben Ft. Kató Béla püspököt kérdezi az Erdélyi Református Egyházkerület elmúlt évéről, többek között a koronavírus járványról, valamint az egyház oltáshoz való viszonyáról Somogyi Botond egyházi író, szerkesztő, az Üzenet lap főszerkesztője. Szerkesztő:…
Aktuális – Ökumenizmus
Az ökomenikus imahét keretén belül Jánossi Imrét, a kolozsvári Szent Mihály plébánia segédlelkészét és egyetemi lelkészt kérdeztük az ökumenizmusról, annak történetéről és az egyházakkal való kapcsolatáról. Riporter: Kecskés Csaba
Aktuális – Létrejött a Pro Bono Publico konzorcium
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Protestáns Teológiai Intézet romániai jogi személyként is bejegyzett egyetemi konzorciumot hozott létre január 19-én. Az együttműködés céljairól és tartalmi elemeiről beszélgetünk a társuló intézmények…
Aktuális – Családban marad a támogatás
A Bonus Pastor Alapítvány egy új projektet indít, amelyben a családon belüli kapcsolatoknak a támogatása, gyógyulása és az ebben való segítségnyújtás a cél. A projekt terveiről Sebestyén Erika szemorvossal, mentálhigiénés szakemberrel, a Bonus Pastor Alapítvány…
Aktuális – Ökumené és képzőművészet csoportos kiállítás a Fehér Galériában
Ökumenikus imahét keretében áhítattal hangolódtak az Ökumené és képzőművészet című csoportos kiállításra a résztvevők a Kolozsvár-Újalsóvárosi Református Egyházközség Fehér Galériájában. Az ötletgazdával, egyben az egyházközség kántorával és grafikusművésszel, Felházi Lenke Zsuzsánnával, beszélgetünk a kiállítás egyediségéről….
Aktuális – Theologia pro scientia et societate
Tudományos konferenciát rendezett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara január 13-án. Az eseményen köszöntötték dr. Visky Sándor Béla teológiai professzort, a kar oktatóját 60. születésnapja alkalmából, neki dedikálva a Studia folyóirat legutóbbi számát….
Aktuális – Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét
Január 16-án, vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét. Az idei év anyagát a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa állította össze, központi igéje pedig így hangzik: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2). Az…