Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület hagyományos és új ötletekkel, tervekkel kezdi az idei évet. A terveikről és az eseményeikről kérdeztük Apetroae Lucas-Matteot, az IKE ügyvezető igazgatóját. Riporter: Bálint Enikő Fotó: IKE Facebook oldal agnusradio.ro ·…
Posts Taggedaktualis
Tompa Gábor mesél a Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt évéről és új évi terveiről
A Kolozsvári Állami Magyar Színház eseménydús és sikeres évet tudhat maga mögött minden nehézség ellenére is. Több év kihagyás után a társulat művészeti díjait is átadhatták, és az előttünk álló évre is bizakodóan tekint a…
Telefonos Szeretetszolgálat: a megoldás helyben volt 2023-ban is
A Telefonos Szeretetszolgálat 2009 májusától nyújt segítséget rászorulóknak, s fogadja azok hívását is, akik segítséget ajánlanak fel. Mára már számos területen vannak jelen, s a szolgálatot a Solidaris Egyesület működteti. Tegnap reggel hallhatták a Sajó…
Telefonos Szeretetszolgálat: a megoldás helyben volt 2023-ban is
A Telefonos Szeretetszolgálat 2009 májusától nyújt segítséget rászorulóknak, s fogadja azok hívását is, akik segítséget ajánlanak fel. Mára már számos területen vannak jelen: menedékszobát működtetnek, fagypont programukkal a hajléktalanokat szólítják meg, Jótékonysági Lerakatuk van, otthoni…
Laczkó Vass Róbert mesél az elmúlt évéről és új évi terveiről 2. rész
Laczkó Vass Róbert színművész a kolozsvári színházi élet egyik legfoglalkoztatottabb tagja. Az év végéhez érkezve vele beszélgettünk egy meglehetősen sűrű elmúlt évről, és egy nem kevésbé elfoglaltnak ígérkező új esztendőről. Riporter: Mihálykó Tihamér Fotó: Laczkó…
Laczkó Vass Róbert mesél az elmúlt évéről és új évi terveiről 1. rész
Laczkó Vass Róbert színművész a kolozsvári színházi élet egyik legfoglalkoztatottabb tagja. Az év végéhez érkezve vele beszélgettünk egy meglehetősen sűrű elmúlt évről, és egy nem kevésbé elfoglaltnak ígérkező új esztendőről. Riporter: Mihálykó Tihamér Fotó: Laczkó…
Kovács Szabolcs szolgálatai
„Mindenre van erőm a Krisztusban” mondta Kovács Szabolcs, hatodéves teológiai hallgató. A folytatásban vele beszélgetünk szolgálatairól. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro · Aktualis 20191231 Kovacsszabi
Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont év visszatekintője
Tartalmas évet tudhat magáénak a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont. A Sajtóközpont év közbeni munkáiról, terveiről és megvalósításairól kérdeztük Dávid Zoltánt, a Sajtóközpont ügyvezető igazgatóját. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro · Aktualis 20231229 Sajtokozpontevertekelo.MP3
A nagy család ajándéka
Varga Gabriella tanítónőnek nagy család volt a vágya. Karácsonykor a családjukkal Türében ünnepelnek. A nagy család ajándékáról kérdeztük. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro · Karasconyiaktualis 20231226 Nagycsaladajandeka.MP3
Kapni, adni és szolgálni
,,Adni azt jelenti, hogy hidat versz magányod szakadéka felett.”- mondta Antoine de Saint-Exupéry. A szolgálat ajándékáról beszélgetünk Fehér Attilával, a Kolozsmonostori Református Egyházközség lelkipásztorával. Riporter: Bálint Enikő agnusradio.ro · Karacsonyiaktualis 20231225 FeherAttilaszolgalatunnep.MP3