Új IKE énekesfüzetet terveznek, amelyet teljességében a Válts irányt! fesztiválon fognak bemutatni. A készülési folyamatokról Ruszka Sándor Egyházkerületi ifjúsági előadót és Tussay Szilárd IKE ügyvezető igazgatót kérdeztük. Riporter: Kiss Gábor Szerkesztő: Bálint Enikő
Posts Taggedaktualis
Húsvét – Bányai Csaba lelkipásztor és családja az ünnepen
„Próbáljuk megtalálni a feltámadásnak az ajándékát ezen az ünnepen is.” – mondta Bányai Csaba, a Rettegi Református Egyházközség lelkipásztora és családja. Bányai Csaba református lelkipásztorral és családjával beszélgetünk a mostani gyülekezeti életről és a feltámadás…
Húsvét – A ma is jelen levő Krisztus
„Keresztyén mivoltunknak nem járulékos kérdése a feltámadás evangéliuma, hanem az egyetlen értelme vagy középpontja! E nélkül a Jézus Krisztusról szóló evangélium magát az értelmét, a célját veszti el.” – mondta Dr. Pásztori-Kupán István, a budapesti…
Aktuális – Maradjunk optimisták!
Az Agnus Rádióban új sorozatot indítunk, amelyben arról kérdezzük alanyainkat, hogy milyen pozitívumot fedeznek fel ebben a kihívásokkal teli időszakban. Úgy gondoljuk, hogy szükség van a jó tapasztalatokra, hogy az apró dolgokért is hálásak tudjunk…
Aktuális – Hogyan hat a vírus háziállatainkra?
Sokunkat foglakoztat, hogy milyen hatással van a vírus a kis kedvenceinkre. Dr. Manases Sándor állatorvos elmesélte. A továbbiakban megtudhatják, hogy veszélyt jelent-e a vírus a háziállatainkra, illetve milyen hatással lehet ránk. Riporter: Bálint Enikő
Aktuális – Családi játékra fel!
Elindut a (H)azám! a Kárpát-medence Nagy Családi Vetélkedője, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szervezésében március 28-án. A családok játéka két internetes fordulóból, és egy Élő Döntőből áll, amely a későbbiekben lesz megrendezve. A játékról, a jelentkezési határidőről…
Aktuális – Egy Kolozsvárunk van! Segítsünk a Kolozs megyei egészségügyi intézményeknek
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara is csatlakozott az Egy Kolozsvárunk van kezdeményezéshez. Szeretnének mindenkit arra buzdítani, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a Kolozs megyei egészségügyi intézményeket szolidaritási jegyek vásárlásával. Három különböző értékben lehet jegyeket…
Aktuális – Isten a legnehezebb helyzetben is segít
„Isten a legnehezebb helyzetben is tud azzal a helyzettel segíteni nekünk, hogy hitünkben megerősödjünk, és más emberekké váljunk, hiszen ez a lényeg, hogy másokká szeretnénk mindig lenni, szeretnénk megújítani az életünket. Lehet, hogy Isten pont…
Aktuális – Veletek vagyunk!
A KÖSZI projekthez a Csemete Református Óvoda is csatlakozott, amelynek célja, hogy ne égjenek ki a szolgálatvégzők. Ezúttal a „Veletek vagyunk!” mottóval biztatnak, hogy tegyünk egy szívecskét az ablakainkba, azokért, akik most értünk dolgoznak. A…
Aktuális – Online iskolai oktatás
SuliTV8 címmel vizsgafelkészítő video sorozat indul nyolcadikos diákoknak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére, valamint együttműködő partnerek Kovászna Megye Tanfelügyelősége és a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza. Az elkészült videók…