Március minden péntekén nyílt napra várja a középiskolás diákokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az intézmény kolozsvári kara mellett Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is bemutatják az érdeklődőknek a választható szakokat, amiket ki is próbálhatnak különböző…
Posts Taggedaktualis
Erdélyi IKE Önkéntes Gála
A hagyományokhoz híven az Erdélyi IKE gálaest keretében mondott köszönetet az elmúlt hétvégén az az önkéntes fiatalok szolgálatáért Székelyudvarhelyen. Az önkéntesek munkájukat félretéve, az energiájukat és idejüket odaszánva közösen szolgálnak egész évben az Ifjúsági Keresztyén…
Kolozs Megyei Téli Sportolimpia Kisbányán
Második alkalommal szervezik meg a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezésében a Kolozs Megyei Magyar Iskolák Téli Sportolimpiáját Kisbányán március 6-án. A kategóriákról, versenyszámokról és a versenyről kérdeztük Majoros Csillát, a Communitas…
Gidó Attila: Azzal bíztat minket a film, hogy a hétköznapi emberek is lehetnek hősök
Múlt héten a romániai mozik műsorára került az Emma és a halálfejes lepke című szlovák-cseh-magyar film. A történetben egy zsidó kisfiút bújtató szlovákiai magyar asszony küzdelmét követjük végig a második világháború éveiben. A premier után…
Sweinitz Gyula
A Kolozsvár Társaság kincsteremtő polgárai előadássorozat keretében került bemutatásra Sweinitz Gyula honvédőrnagy élete, munkássága, tevékenysége. A honvédőrnagy rejtélyes, de annál mozgalmasabb életéről Horváth Csaba történész tartott vetített képes előadást. A bemutató után őt kérdeztük. Riporter:…
Apáczai 400
A Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum ebben az évben ünnepli névadójának, Apáczai Csere János születésének a 400. Évfordulóját. Ennak a jubileumi évnek alkalmából az iskola egész évben programokat, tevékenységeket szervez a diákok de a…
33. kolozsvári Mátyás Napok a kincses városban
Harmincharmadik alkalommal szervezték meg a kolozsvári Mátyás Napokat a kincses városban. Három napon keresztül különböző előadásokon és reneszánsz zenés esteken vehettek részt az érdeklődők. Dr. Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense előadást…
Kreatív írás pályázat – Sapientia Média Tanszék
A Sapientia EMTE Média Tanszéke kreatív írás pályázatot és fotópályázatot hirdet középiskolások számára. A pályázat első fordulójára az alábbi idézetek egyikéből kiindulva tetszőleges műfajú szövegekkel vagy egy min. 7, max. 10 darabból álló fotósorozattal lehet…
Kürthy András: Az opera nem csak tisztán zene, hanem színpad is, éppen ebből adódik az izgalma és a feszültsége”
Február 20-án, felújítva mutatják be Puccini Manon Lescaut című darabját a Kolozsvári Magyar Operában. A címszerepet a premierben látott Egyed Apollóniától után most Kell Brigitta veszi át. Erről beszélgettünk az előadás rendezőjével, Kürthy Andrással, aki…
Még lehet jelentkezni az EKE síversenyekre
Huszonegyedik alkalommal szervezik meg az EKE- gyereksíversenyt, valamint hatodik alkalommal a Hangay Oktáv Családi Síversenyt Kisbányán. Az EKE- gyereksíverseny és a Családi Síverseny a közös együttlét, a találkozás és a szurkolás ünnepe. A versenyről és…