ArchivesAgnus Rádió

Credo 2026. június 10.

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Credo 2026. június 10.
Loading
/

Áhítat – Pál apostol Romabeliekhez írott leve 15. fejezetének 14 és 30. vers alapján szólt hozzánk Isten igéje Ottenberger Balázs, a Magyarországi Nekézsenyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent „Mindennapi és nem egészen mindennapi történetek mindennapi és nem egészen mindennapi embereknek” című kötetből – Hézser Gábor válogatásából – a „ Három bőlcs ” című részt olvassa fel rádiónk munkatársa, Janicskó-Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Aktuális – Hitmorzsák: Visky András a hit örökségéről és a Szentírás erejéről

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Aktuális - Hitmorzsák: Visky András a hit örökségéről és a Szentírás erejéről
Loading
/

A Hitmorzsák e heti adásának vendége Visky András író, dramaturg és egyetemi tanár volt, aki gyermekkori hitélményeiről és az életét meghatározó lelki örökségről beszélt. Felidézte szüleit, akik – megfogalmazása szerint – „életükkel olvasták a Szentírást, és a Szentírás olvasta az életüket”, valamint a börtönből szabadult édesapjához fűződő különleges kapcsolatát is. A beszélgetésben arról is szó esett, hogyan lehetne ma a fiatalok számára hitelesen és megszólító módon bemutatni a Szentírást. Visky Andrást Pilbáth Kincső kérdezte.

Keresztyén Élet 2026. június 08

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Keresztyén Élet 2026. június 08



Loading





/

Mai műsorunk első részében Nagy József, a Magyarországi Nyíregyháza–Örökösföldi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatát hallhatják. Isten üzenete a Rómabeliekhez írt levél 8. fejezetének 31–39. versei alapján szól hozzánk.

Ezt követően egy örömteli gyülekezeti eseményről hallhatnak. Nemrégiben megújult az Almásmálomi Református Templom, mai műsorunkban pedig közelebbről is megismerkedünk az Almásmálomi Református Egyházközséggel. Beszélgetőtársunk Lapohos Attila, a várkudui és az almásmálomi gyülekezetek lelkipásztora lesz, aki betekintést nyújt a gyülekezet életébe, valamint a templom megújulásának történetébe.

Credo 2026. június 09.

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Credo 2026. június 09.
Loading
/

Mai műsorunk első részében Ottenberger Balázs, a Magyarországi Nekézsenyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatát hallhatják. Isten igéje Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levele 15. fejezetének 1–13. versei alapján szól hozzánk. 

Ezt követően lelki útravalónk következik. A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent „Mindennapi és nem egészen mindennapi történetek mindennapi és nem egészen mindennapi embereknek” című kötetből, Hézser Gábor válogatásából hangzik el a „Hála és köszönet” című rész. A felolvasásban rádiónk munkatársa, Janicskó-Mihály Noémi lesz segítségünkre.

 

Aktuális – Parajdi Református Egyházközség jelene

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Aktuális - Parajdi Református Egyházközség jelene
Loading
/

Egy évvel ezelőtt történt a parajdi bányakatasztrófa. Ennek apropóján a Parajdi Református Egyházközség jelenlegi életéről kérdeztük Iszlai Béla parókus lelkipásztort.

Riporter: Bálint Enikő

Aktuális – Missziói stratégia a jelenkor kihívásai között

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Aktuális - Missziói stratégia a jelenkor kihívásai között
Loading
/

A „Megőrizni, megerősödni, megmaradni” jegyében zajlott a missziói előadók találkozója május utolsó hétvégéjén Zeteváralján, amelynek résztvevői stratégiai megbeszélésekkel és kötetlen tapasztalatcserével kerestek választ a közös missziós utak kérdéseire.
Jakab Istvánnal, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadójával a stratégiáról beszélgettünk.

Riporter: Pilbáth Kincső.

Credo 2026. június 08.

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Credo 2026. június 08.



Loading





/

Áhítat – Pál apostol Romabeliekhez írott leve 14. fejezetének 13-23. terjedő versek alapján szólt hozzánk Isten igéje Ottenberger Balázs, a Magyarországi Nekézsenyi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent „Mindennapi és nem egészen mindennapi történetek mindennapi és nem egészen mindennapi embereknek” című kötetből – Hézser Gábor válogatásából – a „ Hatalmas teljesítmény ” című részt olvassa fel rádiónk munkatársa, Janicskó-Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Vasárnapi beszélgetés – Mesekuckó, Karolina oszlop összeállítás

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Vasárnapi beszélgetés - Mesekuckó, Karolina oszlop összeállítás
Loading
/

A mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban a tíz éves évfordulót ünneplő Mesekuckóról hallhatják összeállításunkat, valamint a város legrégebbi világi emlékművének a Karolina-oszlopnak a történetét is megtudhatják, Weisz Attila művészettörténésztől.
Szerkesztő: Bálint Enikő

Fülbejó – Sia

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Fülbejó - Sia
Loading
/

A Fülbejó mai adásában az ausztrál származású Sia zenei pályafutását ismerhetik meg. Az énekes, dalszerző és producer bebizonyította, hogy a sikerhez nem feltétlenül szükséges a hagyományos sztárkultusz követése. Egyedi hangjával, kreatív dalszövegeivel és művészi látásmódjával maradandó nyomot hagyott a könnyűzene történetében.

Zenélő köntös – Haydnról Alfred Hitchcock modorában

Agnus Rádió
Agnus Rádió
Zenélő köntös - Haydnról Alfred Hitchcock modorában
Loading
/

A klasszicizmus atyjának tekintett Joseph Haydn mestere volt a zenei humornak és meglepetéseknek is. A Zenélő köntös májusi utolsó műsorában ezek “kísértenek” zenén túl, sőt, Haydn életén túl is, a zeneszerző halálának évfordulója alkalmából.
Nevének zenei hangokká átalakított betűi francia zongoradarabok témáiként zárják a Haydneum – Magyar Régizene Központra is kitérő, fordulatos műsort.
Szerkesztő: Nagy Ibolya