Mai vasárnapi beszélgetés rovatunkba Léder László pszichológus erdélyi körútja során bemutatott, Csendes Apa forradalom művéről beszélgetünk.
Szerkesztő: Bálint Enikő
Mai vasárnapi beszélgetés rovatunkba Léder László pszichológus erdélyi körútja során bemutatott, Csendes Apa forradalom művéről beszélgetünk.
Szerkesztő: Bálint Enikő
A Prospero páholy második rendezvényén Szilágy Enikő színművész-énekesnővel beszélget Demény Péter.
A művésznő 1987 és 1989 között szülővárosa, Kolozsvár színházában játszott, innen távozott nyugatra. Az eseménynek május 30-án a Györkös Mányi Albert emlékház adott otthont.
16 éves lett az Erdélyi Református Egyházkerület rádiója, az Agnus rádió! Hagyományainkhoz híven idén is tematikus születésnapi rendezvénnyel ünnepeltük rádiónkat. Az idei esemény címe Életveszélyes Bibliák volt, amelynek keretében arról beszélgettünk, hogy a Szentírás hogyan sodorta veszélybe az olvasóit a kommunista rendszerben, és hogyan teszi ezt ma. Vasárnapi Beszélgetés rovatunkban ezeket a történeteket hallgathatják meg!
Szerkesztő: Szegedi Csaba
Égből és Földön címmel szervezett egyházszociológiai konferenciát az Erdélyi Református Egyházkerület és a Protestáns Teológiai Intézete május 23-án. A konferenciát egy fórumbeszélgetéssel zárták, amelynek a meghívottjai Főtiszteletű Kató Béla püspök, Szegedi László generális direktor, dr. Kocsev Miklós teológus, egyetemi tanár, Kállay Csaba Domahidi Béla lelkipásztorok voltak. A beszélgetésen olyan kérdésekre keresték a választ, hogy hogyan szólíthatóak meg azok a hívek, akik nem járnak templomba, vagy hogy hatalmi intézmény-e az egyház?
szerkesztő: Szegedi Csaba
Fotó: Kiss Gábor
Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a Magyar Református Egység Napján, Debrecenben készült összeállítást hallják.
Szerkesztő: Szabó Anita
A következő percekben húsvéti vasárnapi beszélgetés rovatunkat sugározzuk, amelyben Dr. Visky Sándor Béla teológiai tanárral Biró István beszélgetett.
Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunk vendége Dr. Püsök Sarolta, a Református Tanárképző Kar docense, a Református Család folyóirat szerkesztője, akivel az Erdélyi Református Nőszövetségről, valamint a fennállásának 90. évfordulóját ünneplő folyóiratról beszélgetünk.
Szerkesztő: Szabó Anita
A következő percekben Török-Csingó Adorján lelkipásztorral beszélgetünk a Mezőségen végzett szolgálatáról, szolgálatairól.
riporter: Biró István
Mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban a nagyböjt alkalmából, a digitális böjtről beszélgetünk Szász István Szilárd újságíróval és Szikszai Szabolcs református lelkipásztorral.
szerkesztő: Bálint Enikő
„A nő barátait elfelejti, szerelmeit soha. A férfi szerelmeit elfelejti, barátait soha.” mondta Hamvas Béla.
Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunk vendége Szabados Andrea terapeuta, párkapcsolati tanácsadó, akivel a nő és a férfi kapcsolatokról beszélgetünk.