Agnus Rádió

Keresztény Élet 2025-05-05

Áhítat – János evangéliuma 3, 16 verse alapján szólt Isten igéje Adorjáni László, a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának áhitatán.

Keresztyén híreink rádiónk önkéntes munkatársa, Ferencz Amália tolmácsolásában hangzottak el

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Bob Divine: Isten Csodálatos Világa című könyvéből a Honnét jön a szél? című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-30

A Lukács evangéliuma 22 fejezetéből a 7 – 16 terjedő versek alapján áhítatot mondott Török András, a Magyarországi Szerepi Református Egyházközség lelkipásztora

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Életünk -Jézus tükrében című könyvből Ami halálosan komoly című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó Mihály Noémi .

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-29

A Lukács evangéliuma 23 fejezetéből a 6 – 12 terjedő versek alapján áhítatot mondott Török András, a Magyarországi Szerepi Református Egyházközség lelkipásztora.

Rovatunkban a Ketesdi Református Egyházközséggel ismerkedünk, ebben lesz segítségünkre Bálint Zoltán, a gyülekezet lelkipásztora.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-28

Pál Efézusbeliekhez írt levele 1 fejezetéből a 3-6-ig terjedő versek alapján áhítatot mondott Oláh Mátyás, a Kisbácsi Református Egyházközség lelkipásztora.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Bob Divine: Isten Csodálatos Világa című könyvéből Az eső körforgása című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-22

Áhítat – 1 Mózes 3 fejezetének a 1-4 terjedő versek és a 6 vers alapján szólt hozzánk Isten igéje Pataki Levente a Bogdándi Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül.

Rovatunk vendége Sikó Piroska a Kolozsi Református Egyházközség lelkipásztora, akivel arról beszélgetünk hogyan ünneplik a húsvétot a gyülekezetben, valamint, hogy milyen húsvéti régi hagyományra emlékszik, ami nyomot hagyott az életében.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-21

Áhítat – Lukács evangéliuma 24 fejezetéből 13-32 terjedő versek alapján Bálint Zoltán, a Ketesdi Református Egyházközség lelkipásztorának Húsvéti gondolatait követhetik

Babos Márton az evangéliumi könyvkiadó munkatársának Húsvéti gondolatai.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-16

Márk evangéliuma 9 fejezetéből a 33—37-ig terjedő versek alapján áhítatot mondott Oláh Mátyás, a Kisbácsi Református Egyházközség lelkipásztora.

A Szent Gellért kiadó és nyomda kiadásában megjelent Gyökössy Endre: Életünk Jézus tükrében című könyvből Ilyen az Isten ilyen az ember című részt felolvassa rádiónk munkatársa, Janicskó Mihály Noémi.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-15

Pál Kolossébeliekhez írt levele 1 fejezetéből a 19—23-ig terjedő versek alapján áhítatot mondott Oláh Mátyás, a Kisbácsi Református Egyházközség lelkipásztora

Keresztyén Élet rovatunk vendégei a Magdalene Cambridgi kórus vezetője, James Potter és a Visszhang kórus vezetője, Molnár Botond illetve a Visszhang kórus tagjai közül pedig Márton Bea, Gyarmati Csaba és Besenyődi Judit, akikkel a zenéről és a Szent Mihály templomban nemrég elhangzott kórusművekről beszélgettünk.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-14

Pál Efézusbeliekhez írt levele 1 fejezetéből a 3-6-ig terjedő versek alapján áhítatot mondott Oláh Mátyás, a Kisbácsi Református Egyházközség lelkipásztora.

Az evangéliumi könyvkiadó könyveit bemutatja Babos Márton, a kiadó munkatársa.

Az evangéliumi könyvkiadó kiadásában megjelent Bob Divine: Isten Csodálatos Világa című könyvéből Az égbolt útmutatói című részt felolvasta Ferencz Amália, rádiónk önkéntes munkatársa.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Keresztény Élet 2025-04-08

Keresztyén élet rovatunkban a Kolozsváron megrendezett Vár rád ifjúsági Istentiszteleten jártunk. Az esemény során először főtiszteletű Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntötte az egybegyűlt fiatalokat. Ezt követően Lukács Róbert Zoltán, a Felsővárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztora és a rendezvény szervezője osztotta meg velünk gondolatait. A programban Bencze Izabella Beatrix is részt vett, majd végül Jakab István, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadójával beszélgettünk az esemény jelentőségéről.

Szerkesztő: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.