“Isten Pünkösdkor összekötötte az embert az ajándékával”- mondta dr. Horváth Levente a Bonus Pastor Alapítvány elnöke. A továbbiakban vele beszélgetünk pünkösd ünnepéről, a Szentélek munkáiról és ajándékairól. Riporter: Bálint Enikő
Browsing CategoryAktuálisok
Aktuális – A Laudate nyerte az Üstökös tehetségkutatót
A kolozsvári Laudate zenekar nyerte az Üstökös tehetségkutatót, így a Csillagponton kiemelt idősávban léphetnek fel. A Csillagpont egy olyan református ifjúsági esemény, amely fontosnak tartja a keresztyén könnyűzene, a dicsőítő zene képviselőinek megjelenését. A továbbiakban…
Aktuális – Mire elég 24 óra?
Dr. Dániel Botond szervezetfejlesztő, egyetemi oktató, a Polaris Oktatási Központ trénere hasznos tapasztalatokat és tanácsokat osztott meg június 5-én Kolozsváron az időgazdálkodásról. Az interaktív műhely időgazdálkodási elvekről és technikákról szólt. A továbbiakban vele beszélget Szabó…
Aktuális – Tanulj te is a Collegium Iuridicumban!
Jogász szakkollégiumot indított Collegium Iuridicum elnevezéssel az Erdélyi Református Egyházkerület és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara 2018 őszén. A szakkollégium lakhatási lehetőséget, közösségi teret, előadótermet, kutatási lehetőségeket, és szakkönyvtárat is biztosít a programban…
Aktuális – Te is bringázz Kolozsváron!
Biciklis felvonulást szerveztek a Nemzetközi Kerékpár-nap alkalmából június 3-án. Az eső ellenére a kerékpározók Kolozsvár főterétől indultak rendőrök kíséretében. A következőkben Luka Lehel-György kerékpárszerelővel beszélgetünk a felvonulásról. Riporter: Bálint Enikő
Aktuális – Gyereknap az Életfánál
Szerencsés 13. címmel szerveztek gyermeknapot az Életfa Családsegítő Egyesület székhelyén június 1-én. A folytatásban erről hallhatnak egy összeállítást. Riporter: Bálint Enikő
Aktuális – Szilágyi Enikő ismét Kolozsváron
Szilágyi Enikő színművész-énekesnő tartott sanzonestet, a Prospero páholy második estjén a Györkös Mányi Albert Emlékházban május 30-án. A színművészt-énekesnőt az est házigazdája, Demény Péter, kérdezte múltról, jelenről és jövőről. Az esemény után Bálint Enikő beszélgetett…
Aktuális – Örményország képekben
Vetített képes előadásra került sor május 29-én a kolozsvári unitárius nőszövetség szervezésében, a Brassai Sámuel utca 6. szám alatt, ahol dr. Gaál György tartott élménybeszámolót örményországi látogatásáról. Az előadást követően további érdekességekről, ott megélt tapasztalatokról,…
Aktuális – Szeretethíd
Veres Csabával a Kolozsvár Tóvidéki Református Egyházközség gondnokával beszélgetünk a gyülekezeti életről, ifjúsági munkáról, valamint a nemrég lezajlott Kárpát-medencei református önkéntes napokról, a Szeretethídról. Riporter: Szecsődi Árpád
Aktuális – Nagykorúvá válik a TIFF
Nagykorúvá válik az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál azaz a TIFF, amely május 31. és június 9. között lesz megszervezve. A TIFF az idén is változatos filmkínálattal várja a mozizni vágyokat a város különböző pontjain. A folytatásban…