Agnus Rádió

Aktuális – Kolozsváron rendez Eszenyi Enikő

Első alkalommal tekintheti meg a kolozsvári közönség Frank Wedekind Lulu című drámáját, amelyet 2019. szeptember 6-án, pénteken 19 órai kezdettel adnak elő a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán. A darabot Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező, a budapesti Vígszínház igazgatója állított színpadra. A szeptember 2-ai sajtótájékoztatót követően beszélgettünk a művésznővel.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

Aktuális – 25 éves a Györkös Mányi Albert Emlékház!

25 évvel ezelőtt, 1994 augusztusában avatta fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvár központjában elhelyezkedő Györkös Mányi Albert Emlékházat, mely fennállása óta a kincses város egyik kiemelkedő kulturális központjává nőtte ki magát a magyarság számára. Az intézmény augusztus 20-án, kedden, 17 órától születésnapja alkalmából rendezvényt szervez, amelyen kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, a Györkös-házról szóló friss dokumentumfilmet is megnézhetik, valamint Györkös Mányi Albert festményeiből válogatott újabb kiállítást tekinthetik meg. A továbbiakban Dáné Tibor Kálmánnal, a Művelődés havilap főszerkesztőjével, az EMKE volt elnökével, a Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesület alapító elnökével és Kós Katalinnal, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetőjével tekintünk vissza az elmúlt 25 évre.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

Aktuális – Tar Károly munkássága

Beszélgetőestet tartottak “Tar Károly, Arany Tollas újságíró 60 esztendeje” címmel a Kolozsvár Társaság székhelyén július 16-án. Tar Károlyt Dr. J. Kovács Magda, a Dolgozó Nő volt főszerkesztője munkásságáról és svédországi tevékenységeiről kérdezte.

A folytatásban Tar Károllyal, a svédországi Magyar Liget és az Ághegy főszerkesztőjével beszélget Bálint Enikő.

Please follow and like us:

Aktuális – Bibliakiállítás négy keréken

Emeletes buszon érkezett a bibliakiállítás az Apafi Mihály Kollégium udvarára.
A Mozgó Biblia a Diakónia Keresztyén Alapítvány görlitzi partnere által csoportos beszélgetésekre is lehetőséget nyújt. A kiállítás megtekinthető az Apafi Mihály Kollégium székhelyén július 16-a délutánjáig.
A folytatásban Tóth Csilla Katalinnal, a Diakónia Keresztyén Alapítvány PR képviselőjével beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Hálózatépítő konferencia

Hálózatépítő konferenciát tartottak Sepsiszentgyörgyön július 11- 12. között. A konferencián sor került „A Mi Erősségünk a Tapasztalat” című projekt bemutatására is, amelynek a célja, hogy a református egyházközségek, szervezetek és a széles közönség megismerje munkájukat, ezáltal egymást és több befogadást mutassanak a fogyatékkal élők irányába.
A folytatásban Makkai Péter lelkésszel, igazgatóval beszélgetünk telefonon keresztül.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Elkezdődött a Régizene Fesztivál Csíkszeredában. Programja a Joannes Kájoni 390 emlékév részeként a ferences szerzetes munkássága előtt tiszteleg.
A Fesztivál programjairól Ferencz Angélával a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzserével beszélgetünk telefonon keresztül, majd Tóth-Vajna Zsombor előadóművészt hallhatják hivatásáról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Újabb musical az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyeskarától

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyeskara és az Osrick Egyesület bemutatja, Gérard Presgurvic Rómeó és Júlia musicaljét Lovassy Cseh Tamás rendezésében a Kolozsvári Magyar Operában július 12-én 18 órától, majd július 14-én szintén 18 órai kezdettel. Majd a Kolozsvári Magyar Napok is elpadáják árulta el nekünk a rendező.
Lovassy Cseh Tamás rendezővel, az első előadás Júlia karakterét alakító Csüdöm Henriettával és Rómeót alakító Filep Gergő Zsomborral beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.