Agnus Rádió

Aktuális – JelesNapTár Böjtmás havában

A JelesNapTár rendezvénysorozata keretében Sándor-, József, Benedek- napokhoz fűződő szokásokkal ismerkedhettek meg a résztvevők a Györkös Mányi Albert Emlékházban március 22-én.
A továbbiakban az esemény szakmai irányítóival, Szabó Kinga játszóházvezetővel és Both Zsuzsa néprajzkutatóval, valamint kézműves tevékenységeket oktatóval beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Szakma Sztár Fesztivál!

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2019-ben is megrendezte a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt, kibővítve ezt az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel melyek országos döntőjére „X. Szakma Sztár Fesztivál” elnevezéssel 2019. március 12-14. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban került sor. A versenyen a Kolozsvári Református Kollégium Szakosztályának diákjai is részt vettek, ahol a második helyezést érték el. Erről az eseményről Nagy Tibor Sándorral, a Kolozsvári Református Kollégium Szakosztályának vezetőjével, Maneszes Márton szaktanárral és Szekrényes Róberttel, aki a második helyezést érete el, kollégánk Szecsődi Árpád beszélgetett.

riporter: Szecsődi Árpád

Please follow and like us:

Aktuális – Költészet Világnapja

Naima Tabet a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára, felvetette 1988-ban az UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. Ez a nap március 21-e lett, a tavasz első napja.

A Költészet Világnapja alkalmából Laczkó Vass Róbert színművésszel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – ZeneSzó Kürthy András operarendezővel

ZeneSzó, azaz zenés beszélgető est keretében beszélget Kürthy András Ruzitska József-díjas operarendezővel Nagy Ibolya szerkesztő a Györkös Mányi Albert Emlékházban március 20-án 18. 30 órai kezdettel.

Kürthy András Ruzitska József-díjas operarendezővel beszélgetünk.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Légy részese a kilencedik Csillagpontnak!

Fiatalok szervezik Kárpát- medencei református fiataloknak a Csillagpontot július 23. és 27. között Debrecenbe. Ahhoz, hogy megvalósuljon, több száz önkéntes munkája, gondolatai, odafigyelése és odaszánása szükséges. Olyan fiatalokat keresnek a szervezők, akik elhívást éreznek magukban, hogy feltétel nélkül segítsenek a Csillagpont teljessé tételéhez március 27-ig.

A továbbiakban Farkas Orsolya- Júliát, a Csillagpont önkéntes szervező munkatársát kérdeztük az önkéntesség feladatköreiről.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Arany János-est a Vallásszabadság Házában

Rendhagyó irodalomórát tart Marosán Csaba színművész Arany János költő nagyságáról március 19-én a Vallásszabadság Házában.
Marosán Csabával, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészével beszélgetünk a rendhagyó irodalomóra lezajlásáról.

Riporter: Bálint Enikő

Please follow and like us:

Aktuális – Ember és természet kapcsolata

Az Ember és Természet Kollégium március 13-ai estjén dr. Balázsi Ágnes, a Sapientia EMTE adjunktusa tartott előadást Kapcsolatunk a természettel – a jövőnk záloga címmel, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Vele beszélgetünk a továbbiakban.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

Aktuális – Nők a közösség(eink) szolgálatában

Kerekasztal-beszélgetésre került sor március 12-én a Kolozsvár Társaság székhelyén “Nők a közösség(eink) szolgálatában” címmel. Az unitárius, református, római-katolikus és az RMDSZ nőszövetségeinek vezetőivel és képviselőivel múltbeli és jelenlegi tevékenységükről, illetve távlati terveikről beszélgetett Bartók Júlia. Ezt megelőzően Albert Júlia színésznő, előadóművész készült egy megható és színes előadással, amelynek a középpontjában a nő állt. A következőkben Bartók Júliával beszélgetünk.

Riporter: Szabó Anita

Please follow and like us:

Aktuális – Refisek a Máltai Szeretetszolgálatnál

A múlt héten a Kolozsvári Református Kollégium Szakiskolájának diákjai a Kolozsvári Máltai Szeretszolgálatnál jártak ahol kipróbálták fodrásztehetségüket. Erről az eseményről számol be néhány diák melett Nagy Tibor Sándor, a Kolozsvári Református Kollégium Szakiskolájának vezetője, a Kidei Református Egyházközség lelkipásztora.

riporter: Szecsődi Árpád
Fotó illusztráció: Berekméri Gabriella

Please follow and like us:

RSS Áhítatok

  • Áhítat 2019. április 10. 2019-04-10
     Áhítatod mond Hajdó Tímea, a Kolozs megyei Kendilónai református egyházközség lelkipásztora,  Ámosz próféta könyve, 8. részének a 11-12. verse alapján.