Vasárnapi Beszélgetés rovatunk mai témája a drog elleni küzdelem. Dégi László Csaba pszichológussal, a kolozsvári BBTE docensével, Réti Ingriddel és Mezei Zsuzsannával a BBTE Szociális Munka szak diákjaival beszélgetünk arról, hogy mit tehet egy szülő…
Posts Published byagnus
Egy kis apaforradalom
Egy kis apaforradalom címmel tartotta meg az előadását a budapesti pszichológus, Léder László a Születés Hete alkalmával az Életfa Családsegítő Egyesület székházában. A magyarországi Apaakadémia megalakítója kifejtette a véleményét a modern apaság kihívásairól, szépségeiről és…
Vétó – Migrációs nyomás Európán 2. rész
A következőkben a migrációs kérdésekkel foglalkozó műsor második, egyben befejező részét hallhatják. Vendégünk dr. Tonk Márton filozófus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának a dékánja, akivel Szegedi Csaba beszélgetett.
Zenélő Köntös – Nyárközép
Nyárközépnek hívják június huszonnegyedikét azok, akik nem tudják eldönteni, hogy a dátum megnevezésével a pogánykor rítusait idéző Szent Iván éjre, vagy inkább Keresztelő Szent János születésének napjára utaljanak. Az ellenpólusokat összekötő példák több mint ezer…
Keresztyén Élet 2018-06-20
Áhítat – ApCsel 17,22-26 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Rácsok András a Magyarországi Arnóti Református Missziói Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Cseri Kálmán, Tudom Kinek Hittem című könyvéből az Alászállt a Poklokra című részt felolvasta…
Credo 2018-06-20
Áhítat – 1 Timóteus 1,15 verse alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, Huszonöt tétel mai…
Aktuális – Véget ért a III. Várkert fesztivál
Az idén is megszervezték Gyaluban a Várkertfesztivált, ahol előadások, gyermekprogramok, vetélkedők és külömböző más tevékenységekkel várták az érdeklődőket. Kollégánk Szecsődi Árpád összeállítása az ottani hangulatot próbálja közelebb hozni hozzánk, sorban megszólanak Varga Mihály Ilona, Gergely…
Aktuális – „Utazásaim nagy része ott kezdődik, ahol a legtöbb expedíció végződik”
„Utazásaim nagy része ott kezdődik, ahol a legtöbb expedíció végződik” vallotta Dr.Barabás Zoltán az élménybeszámolójában június 15- én az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) székhelyén. A riporter Bálint Enikő.
Keresztyén Élet 2018-06-19
A Budapesti Mária rádiótól átvett, a Krisztusi Szolidaritás Keresztény Emberjogi alapítvány, műsorában, két közelkeleti fiatalember életével ismerkedhettek meg a hallgatok, Noir és Péterrel, akik keresztyén hitükről tesznek bizonyságot. Szerkesztő: Víz Péter és Por Tünde
Credo 2018-06-19
Áhítat – Éfézus 6,12 terjedő versek alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, A Keresztyénség és…