Áhítat – Lukács 9,51-56 terjedő versei alapján szólt Isten igéje, Ferenczi Pál a Magyarországi Hajdúszováti Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a második…
Posts Published byagnus
Aktuális – Hamarosan kezdődik a 4. Válts Irányt
Elkezdődött a visszaszámlálás a 4. Válts Iránytra, amelynek az idén Nagyenyed ad otthont augusztus 14- 18. között. Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület ügyvezető igazgatójával, Tussay Szilárddal Bálint Enikő beszélgetett.
Aktuális – Méra Világzenei Csűrfesztivál
Erdély világzenei csűrfesztiválja a Mera World Music augusztus 2- 5. között zajlott Mérán. Emberek, zenék és kultúrák találkozó helye, ahol három kontinens zenészei léptek fel. A fesztiválhangulat mellett a közönség megismerhette a hagyományőrző kalotaszegi falu…
Látogató – Gyerekvállalás
A következő percekben a Kárpát-medencei református rádiók közös egészség- és életmódmagazinját, a Látogatót sugározzuk, a mai témánk a gyerekvállalás. Szerkesztő: Szabó Anita
Szól a Szkriptúra – Dr. Berszán Lídia és Berszán Matyi Farkas 1. rész
A Bibliafelolvasó maraton egyik különlegessége a gyereksarok volt. Remek lehetőség a családok számára. Mialatt a felnőttek olvastak, a kicsik egy másik teremben ismerkedhettek Bibliai történetekkel, játszhattak és kézműveskedhettek. Akadt azonban olyan résztvevő gyermek, aki szülei…
Zenélő Köntös – Mosolyfakasztó zenés történetek 1. rész
Hihető, bár lehet hogy csak kitalált történetekkel szórakoztatja a Zenélő köntös két következő adása rádiónk hallgatóit. A humoros vagy kedves anekdoták ezúttal főleg a piedesztálra emelt vagy épp istenített zeneszerzők és előadóművészek rovására csattannak –…
Aktuális – Nyolcadik Angyaltábor Györgyfalván
Kezdetét veszi jövő héten az Angyaltábor Györgyfalván, amelyet az erdélyi gyermekotthonokban élő gyermekek és fiatalok számára nyolcadik alkalommal szerveznek meg augusztus 7. és 13. között. Az Angyalvár Egyesület elnökével, Kondor Enikővel Bálint Enikő beszélgetett.
Credo 2018-08-03
Áhítat – Prédikátor 7,14 verse alapján szólt Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a Test Lélek Családcímű…
Keresztyén Élet 2018-08-01
Áhítat – 51. Zsoltár 3-5 terjedő versei alapján szólt Isten igéje, Pataki Levente a Bogártelki Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Cseri Kálmán Tudom Kinek Hittem című könyvéből a Bűneitek Megbocsáttatnak az Ő nevéért című részt…
Credo 2018-08-02
Áhítat – 16 Zsoltár 3-5 terjedő verse alapján szólt Isten igéje, Hajdó Tímea a Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorának áhítatán keresztül. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában megjelent, Visky Sándor Béla Megtartó ismeret című könyvéből, a Test…